Vidnyánszky Attila: Szász Julia miért nem írja le a Facebook posztjában, hogy másfél millió forintot nem vesz fel?!

“Azt kívánom, hogy Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia is találjon olyan színházat magának, ahol jobban vigyáznak rájuk, mint én” – mondta Vidnyányszky Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol az igazgató indulataival küzdve beszélt arról a kártérítési ügyről, amely a tavalyi, Nemzeti Színházban történt balesetből ered.

Még 2023 novemberében történt az a színpadi baleset, aminek következtében Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is komoly sérüléseket szenvedett a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadásának díszleteiben. Az ügy miatt az év végén Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház feje is beadta a lemondását, röviddel karácsony előtt azonban már úgy érezte, hogy a színház veszélyes üzem, a színészeknek pedig meg kell tanulniuk használni az adott díszletet. A történtek kapcsán pedig nem állapítható meg egy személy felelőssége – fűzte hozzá, majd visszavonta a döntését.

Vidnyánszky most az ATV-ben elmondta: Horváth Lajos Ottó ügyvédjével három hete találkoztak. Az ügyvéd részéről elhangzott egy összeg, „mi mondtunk egy másik összeget, arra még nem jött válasz.” A Nemzeti Színház igazgatója elmondta: van a színház és Horváth Lajos Ottó közt egy vita, ez arról szól, hogy Horváth a balesetkor „nem oda ment ahova 33-szor” korábban ment, hanem „egy másik irányba indult el, és leesett”. Magyarán: azon vitatkoznak a felek, hogy Horváth Lajos Ottó mennyire tekinthető felelősnek a baleset kapcsán. Emiatt különböznek a bemondott összegek is.

Szász Júlia esetében nincs ilyen vita, ugyanakkor Vidnyánszky szerint a színésznővel azért nem tudnak megállapodni, mert ő egyáltalán nem kommunikál a színházzal. „Kicsi lányt diákként a színházba hoztam, fogtam a kezét, szakmailag szépen építettem, eljuttattam a Júliáig, jövőt láttam benne”- mondta az igazgató. Ennek ellenére szerinte most Szász azért nem akar megállapodni, mert „valakik” befolyásolják őt. „Ugyanazok az erők, akik 1965-ben felrobbantották a Nemzeti Színházat”, akik most el akarják söpörni a jelenlegi Nemzetit is. Ezek az „erők mást sem csinálnak, mint nagyítóval néznek

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs