Újra tüntetnek az MTA függetlenségéért

Tüntetést szervezett csütörtök délutánra a magyar tudomány szabadságáért és a Magyar Tudományos Akadémia egységéért az Akadémiai Dolgozók Fóruma. A tüntetők az MTA székháza előtt találkoztak, majd a Lánchídon át az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz vonulnak.

A Mérce élő közvetítéséből kiderül, hogy körülbelül 400-500 ember vesz részt a megmozduláson.

Az MTA épülete előtt felszólalt Kamarás Katalin vegyész, az MTA rendes tagja, kutató professzor, címzetes egyetemi tanár és Bicskei Éva MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársa, az ITM-nél pedig Orosz Ferenc enzimológus és Mende Balázs, az Akadémiai Dolgozók Fórumának aktivistája, az MTA bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa mond majd beszédet.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A szervezők Facebook oldalukon arról írnak, hogy a közel 200 éves nemzeti intézményünknek most a fennmaradásáért kell küzdenie:

Palkovics miniszter azzal zsarolta meg a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségét, hogy erővel veszi el a kutatóhálózatát, ha arról nem mond le önként. A miniszter eljárása méltatlan, a megfogalmazott diktátum pedig elfogadhatatlan. Zsarolással nem lehet kikényszeríteni a Magyar Tudományos Akadémia átalakítását. Arról kizárólag szakmai érvek mentén hozható döntés.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    None Found