
Több fejlesztést is bejelentett Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Egerben, miután munkaértekezleten tárgyalt a város új polgármesterével, Vágner Ákossal – írja az MTI. A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón beszélt az M3-as autópálya megújításáról, az egri vár felújításának folytatásáról és vasúti pályaszakaszok korszerűsítéséről is.
Lázár János azt mondta, ezt a régiót a lehetőségek térségének tekintik, „minden együtt áll ahhoz, hogy együttműködés alakuljon ki a kormánnyal”. “Fontos választási eredmény született, hiszen Salgótarjánban, Miskolcon és Egerben a Fidesz jelöltjeit támogatták a választópolgárok, így minden együtt áll ahhoz, hogy háborúskodás helyett együttműködés alakuljon ki a kormánnyal” – fogalmazott a miniszter.
Lázár János számos olyan kormányzati intézkedésről beszélt, amely a régió felzárkóztatását szolgálja. A célok között említette, hogy meg kell könnyíteni a fővárosi és az észak-magyarországi régió közötti közlekedést.
A miniszter elmondta: az autópályát az elkövetkező években a kormány – a kezelőjével konzorciumban – teljes egészében újjáépítteti. A jelenleg is folyó felújítások elsődleges célja a balesetveszély elhárítása, hiszen az M3-as rendkívül rossz állapotban van. A sztráda 2025. augusztus 31-ig százmilliárd forint értékben újul meg.
Lázár János kitért arra is, hogy Eger a magyarországi turizmus egyik legfontosabb célpontja, a város mégis az iparűzésiadó-bevételből él, amely zömmel az ottani autóipari vállalatoktól érkezik. Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a turizmus is hozzájáruljon az egriek jobb megélhetéséhez – hangoztatta. Az idegenforgalom fejlesztését szolgálja az egri vár felújítása is, amely az előző vezetés idején abbamaradt – folytatta.
A miniszter bejelentette a vasúti pálya korszerűsítését is: 135 milliárd forintba kerül a Füzesabony és Eger, illetve a Hatvan
Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:
- Nincs