
A lombkorona sérülésére hivatkozva vágnának ki 155 fát az egykori Római Camping területén – állítja Szabó Tímea, Óbuda-Békásmegyer párbeszédes országgyűlési képviselője a Népszava cikke szerint. A politikus úgy érzi, ez erősen szubjektív indoklás, erre hivatkozva Budapest fáinak zömét kivághatnák. Az ellenzéki politikus attól tart, hogy a területen ingatlanfejlesztési szándékkal kezdtek területrendezési munkálatokba.
A 8,5 hektáros terület a tavaly modellváltáson átesett Óbudai Egyetem birtokába került, amely a 2025-ös költségvetés tervezete szerint jövőre új, egyetemi campusszal gyarapodna. Ennek helye egyelőre még ismeretlen, de az egyetemet tulajdonló alapítvány elnöke, Cser-Palkovics András és az egyetem rektora, Kovács Levente is cáfolta, hogy az érintett területen épülne fel az új campus.
Szabó Tímeának a Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítványhoz benyújtott közérdekű adatigénylése nyomán kiderült,
A kikért dokumentumok szerint a területre vonatkozó bontási, kerítésépítési és kábelfektetési építési engedélyek mindegyikét Kosztyu Anikó, a fideszes vezetésű fővárosi kormányhivatal kiemelt ügyekkel foglalkozó osztályvezetője írta alá. Ez többek között azért is ellentmondásos, mert a fakivágást elméletileg a kerületi önkormányzatnak is engedélyeznie kellene, kivéve, ha a beruházást kiemeltként jelölik ki.Az illetékes III. kerülethez egyelőre nem érkezett ilyen kérelem.
A döntést ellenjegyző tisztviselő ráadásul a NER leghírhedtebb famészárosa, aki korábban sorra engedélyezte a Városliget, az Orczy-kert és a Kossuth tér fáinak kivágását is fideszes gigaberuházások érdekében
– írta lapunknak küldött levelében Szabó Tímea.
Az ellenzéki politikus a Népszavának elmondta: attól tart, hogy a területen komoly ingatlanberuházás készül. Erre utal szerinte a lefolytatott régészeti feltárás és az elkészült hidrológiai hatástanulmány is, melyet mélygarázsépítés, komoly alapozási munkát igénylő építkezések előtt szokás készíteni.
Az egykor arborétumként, majd ezt követően Budapest legnagyobb kempingjeként ismert terület fakataszterében feltűnően sok az olyan fakivágási döntés, ahol a koronakárosodás az egyetlen indok. „Ez a gyakorlatban száraz ágakat jelent, ami
Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:
- Nincs