Turizmus miatt kaptak össze a koreai vezetők

A KCNA által idézett közlemény szerint a jelenlegi kedvezőtlen légkörben semmi értelme sem lenne Kim látogatásának, amely puszta formalitás lenne. A dokumentum egyúttal bírálta Mun kormányát, mert nem tartotta magát a tavalyi csúcstalálkozókon kötött megállapodásokhoz – írja a Világgazdaság.

Harmadik, phenjani csúcstalálkozójukon a szankciók felfüggesztésében bizakodó Kim és Mun megfogadták, hogy fellendítik a turizmust a Gyémánt-hegységben, és helyreállítják a keszongi ipari park működését. Ezekre a lépésekre azonban addig nem kerülhet sor, amíg be nem történik áttörés az amerikai-észak-koreai nukleáris tárgyalásokban.

Phenjan nemrég ultimátumot intézett Szöulhoz: ha nem bontja le a Gyémánt-hegységben lévő, dél-koreai vállalatok által épített idegenforgalmi létesítményeket – szállodákat, éttermeket és fürdőket –, akkor ezt megteszi Észak-Korea, majd maga létesít ott egy új turisztikai központot.

Kim kifogásolta, hogy a szóban forgó idegenforgalmi létesítmények tíz éve elhagyatottan állnak, és nem gondozzák őket.

A Gyémánt-hegységben bonyolódó idegenforgalom a Korea-közi együttműködés jelképe volt. Az utaztatások 1998-ban kezdődtek, de 2008-ban leálltak, miután egy észak-koreai őr agyonlőtt egy dél-koreai turistát. Phenjan két évre rá kisajátította a dél-koreai létesítményeket.

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs