Tüntetnek a szlovák határátkelőknél

Több szlovákiai határátkelőn tartottak tüntetéseket, illetve forgalomlassító vagy az áthaladást ideiglenesen akadályozó akciókat pénteken a reggeltől hatályba lépett – a Szlovákiába érkezőkre és az országba hazatérőkre vonatkozó – szigorítások ellen tiltakozva – számolt be róla a szlovákiai sajtó.

A legnagyobb létszámú vagy az áthaladást több órán át gátló tiltakozó akciókra a szlovák-magyar határszakaszon a Rajka-Dunacsún, Esztergom-Párkány, Komárom-Révkomárom és Tornyosnémeti-Miglécnémeti határátkelőn, illetve több szlovák-cseh határátkelőn, köztük Svrcínovecnél került sor. A tiltakozó akciók következtében több helyütt torlódások, kocsisorok alakultak ki, ám a forgalom a rendőrség tájékoztatása szerint a délutáni órákra a legtöbb helyen visszatért a rendes kerékvágásba. A tiltakozók ugyanakkor sajtójelentések szerint több helyszínen jelezték, hogy a következő napokban folytatni készülnek a tiltakozó akcióikat.

A tiltakozások kiváltó oka a szlovák kormány azon intézkedése, amely szerint péntek reggeltől úgy szigorodtak a Szlovákiába érkezőkre és az országba hazatérőkre vonatkozó korlátozások, hogy a koronavírus ellen beoltottak – illetve néhány más csoportba sorolt személyek – kivételével a szlovák határt átlépőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.

A ma7.sk felvidéki magyar hírportál helyszíni jelentése szerint Révkomáromban mintegy százan tiltakoztak a szlovák kormány vonatkozó intézkedései ellen. A portál által megszólaltatott tüntetők leginkább azt kifogásolták, hogy a kormány intézkedései egyszerre logikátlanok és korlátozzák az emberi jogokat, ugyanakkor a munkába járó ingázókat lehetetlen helyzetbe hozzák.

Szerintem ezek a mai tüntetések csak az országos méretű tiltakozó hullám kezdetét jelentik. Már fogytán a lakosság türelme, a kormány és a parlament kaotikus viselkedése miatt is további megmozdulások várhatók

– nyilatkozta a ma7.sk-nak az egyik tiltakozó Révkomáromban.

A péntektől érvényes intézkedések már hatályba lépésük előtt kiváltották a közvélemény jelentős részének, illetve több ellenzéki pártnak és más szervezetnek a bírálatát. A pozsonyi törvényhozás legnagyobb ellenzéki pártja, az Irány (Smer-SD) pedig az alkotmánybírósághoz fordult a szigorítás miatt, egyebek mellett azzal érvelve, hogy az intézkedéssel az állampolgárok két eltérő kategóriáját hozza létre a kormány, amelynek – vészhelyzeti állapot híján

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs