Tízezren vonultak utcára a szabad médiáért Belgrárban

Szabad médiát és szabad választásokat követelünk, és nem állunk le, amíg meg nem nyerjük a harcot

– mondta a Balkan Insight szerint a tüntetés egyik szónoka Belgrádban szombat délután. Ismét mintegy tízezren tüntettek a szerb fővárosban Aleksandar Vucic elnök politikája ellen, az államfő távozását követelve, holott a szervezők minden korábbinál nagyobb kormányellenes tüntetést akartak összehozni.

Az „Egy az ötmillióból” jelszóval december eleje óta hétről hétre megtartott tiltakozás résztvevői ezúttal a szabad média és a választások tisztességes feltételeinek megteremtését szorgalmazták.

„Az elnök saját kezében összpontosította a végrehajtó és a törvényhozó hatalmat. Most hozzálátott, hogy az igazságszolgáltatást is maga alá gyűrje. Ővele Szerbiának semmilyen jövője nincsen” – mondta egy másik szónok, Cedomir Cupic politológus és jogászprofesszor.

A tüntetések jelszava arra utal, hogy az első tiltakozást követően Aleksandar Vucic kijelentette, akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára. Mivel ez körülbelül a választásra jogosult lakosság egészének felel meg Szerbiában, a tiltakozók a kijelentést úgy értelmezték, hogy az elnök diktatúrát vezetne be – írta az MTI.

A tiltakozások mögött álló, Szövetség Szerbiáért (SzS) nevű ellenzéki tömörülés soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatók. A szervezők állításuk szerint fel akarják hívni a figyelmet mindazokra a problémákra, amelyekkel Szerbiának szembe kell néznie, és amelyek oka az államfő és az általa vezetett párt. A tiltakozók azonban mindeddig nem tudtak világos politikai programot hirdetni.

Serbian national flags are waved as thousands of people from all over Serbia march in central Belgrade on April 13, 2019, to protest against President Aleksandar Vucic and demand free media and fair elections. - Since December citizens in Belgrade and dozens of other Serbian towns protest each Saturday, accusing the president of shutting down media freedom and cracking down on the opposition. (Photo by Andrej ISAKOVIC / AFP)
Fotó: AFP

A mostani megmozduláshoz a szervezők országszerte próbáltak mozgósítani, a részvétel azonban jóval elmaradt a várakozásuktól. A belügyminisztérium becslése szerint 7500-an vettek részt a tüntetésen, de a szervezők szerint ennél sokkal többen voltak az utcán.

A Vucic elnök által ellenőrzött médiumok hetek óta azzal igyekeznek lejáratni a tüntetőket, hogy erőszakos cselekményre készülnek. A kormánypárti média napok óta beharangozott zavargásnak és erőszaknak azonban nyoma sem volt szombaton.

Az ellenzéki mozgósításra válaszul az elnök is utcára szólította támogatóit, bejelentve, hogy az április 19-ére meghirdetett belgrádi nagygyűlésén 12-15-ször többen lesznek, mint bármelyik eddigi ellenzéki megmozduláson. Úgy fogalmazott: ez lesz az utóbbi ötven év legnagyobb demonstrációja az országban.

Kiemelt kép: AFP

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs