Az utazási iroda egy a Kincsem Parkban tartott ügetőverseny keretében vázolta fel jövő évi terveit. Hajducsi Tamás, a Kartago Tours marketing igazgatója szerint ezzel a futammal szimbolizálták azt, hogy mekkora verseny van az úti célok, illetve az utazási irodák között.

Bejelentette, hogy 2020-tól a Kartago Tours is áttér a teljes árazásra, minden értékesítési platformján az utazók által fizetendő teljes árat tünteti fel. Megemlítette még, hogy a foglalási rendszer teljes automatizálását tűzték ki célul, jövőre már a visszaigazolás is automatikus formában történhet.

A jövő évi katalógus szerint a cég charterjáratokat indít Tunéziába, Egyiptomba és Törökországba, továbbá Görögországba, a Zöld-foki-szigetekre és újdonságként Gran Canariára és Fuerteventurára is. Ezeket a járatokat főként a cseh Smartwings teljesíti majd.
Füri Mihályné, a Kartago Tours vezetője ismertette, hogy az előfoglalási időszakot négy szakaszra osztották, az első november 1-jén indult és december 20-án zárul. A többi szakasz, január 20-án, március 20-án és április 20-án zárul majd. Az előfoglalók között minden szakaszban 5-5 bőröndszettet sorsolnak ki, a fődíj, hogy az utas ingyen utazhat.

A kiemelt ügyfelek személyre szabott ajánlatokat, privát repülőtéri transzfert, illetve ehhez kapcsolódó VIP váróhasználatot és utasfelvételi eljárást kaphatnak.
A katalógusbemutatón jelen volt Raja Ammat, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselet-vezetője is. Az országban több mint 50 hotelt kínálnak, hetente két járatot indítanak jövő nyáron, a szárazföldi részre, illetve egy járatot Djerba szigetére.

Egyiptomban három helyre, Hurghadára (heti 3 járat), Marsa Alamba (heti 1 járat) és Sharm el Sheikh-re (heti 1 járat az Almasria légitársasággal) repülnek.
Füri Mihályné rámutatott, hogy a török piacon van a legnagyobb verseny az utasokért, álláspontja szerint mára túlkínálat alakult ki. A Kartago Tours-nak heti három saját chartere lesz Budapestrőlés egy Debrecenből.

Görögországban Krétára, Rodoszra és Zakynthos-ra repülnek chartereik, a szálláskínálat az apartmanoktól a négycsillagos all inclusive szállodákig terjed.
Spanyolországban elsődleges úti céljuk a Costa
Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:
- Nincs