Segítség a földrengés után Albániának

Bár a rengést még Görögországban is érezni lehetett, a földmozgás főként az északnyugati területeket, a turisztikai szempontból jelentős Tiranát és Durrest érintette, a déli területekre nem volt kihatással. A helyreállítás szinte azonnal megkezdődött, és szerencsére a helyi szállodák többsége viszonylag sértetlenül vészelte át a természeti csapást, annak ellenére, hogy  akad olyan hotel is, amelynek épülete összeomlott – mondta el a Turizmusonline kérdésére Kovács Julianna, az Albán Turisztikai Hivatal hazai képviselője.

Albánia érdekében máris megmozdult a világ, és számos helyről érkezik segítség – Rita Ora albán származású énekesnő például „örökbe fogadott” egy családot és újjáépíti romokban heverő otthonukat. A helyi szállodák pedig a holtszezon miatti szabad szobáikban szállásolják el a károsult családokat.

Mivel az ilyen mértékű rengések nagyon ritkák – harminc éve alatt ez volt a legerősebb – a szakemberek szerint a következő években nem kell számítani újabb földmozgásra.

A szakember szerint mindez hosszú távon nem veszélyezteti az albán turizmus dinamikus fejlődését, de a felújításhoz minden támogatás jól jön. Aki segíteni szeretne, a https://e-albania.al/donate oldalon adakozhat a rászorulóknak.

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs