Sári Évi fiatalabb férfit szeretne maga mellé

A 42 éves színésznő jelenleg egyedülálló és azt mondja, jól érzi magát így is, persze nem zárkózik el attól, hogy kapcsolatban éljen. Sári Évi azonban saját bevallása szerint nem könnyű eset, ha férfiakról van szó.

Sári Évi szerint az emberek reakciója miatt kellemetlen a gyermekvállalásról beszélni

Úgy érzi, hogy általában azok faggatóznak erről a témáról, akiknek valójában semmi közük a dologhoz.

Valahogy mindig úgy hozta az élet, hogy legalább 5-6 évvel fitalabb fiúim voltak. Volt, hogy 10 év volt a különbség. Nekem ezzel nincs bajom, de egy idő után mégiscsak elő jönnek az ebből adódó problémák. Eddig soha nem sikerült rajta túllépni. Nehéz eset vagyok. Nem nagyon hagyom, hogy irányítsanak vagy megmondják, hogy mit csináljak, de közben meg mégis azt szeretném, hogy egy férfi legyen mellettem. Egy idő után az is zavar, ha én mondok meg mindent, mert akkor nem tudok rá felnézni

– magyarázta a JelenLétben Sári Évi.

Kiemelt kép: YouTube/Marta S. Toth – Senior Coach & NLP Trainer

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs