Russell: A Mercedes egyenlő bánásmódot ígért nekem és Hamiltonnak

Hónapok óta nyílt titok volt a Forma-1 világában, de most már hivatalos, hogy a következő idényben George Russell lesz Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél.

Russell 2017 óta tagja volt a Mercedes fiatal pilótákat támogató programjának, és tavaly már beülhetett a német istálló autójába, amikor az idény utolsó előtti futamán, a Szahír Nagydíjon a koronavírusos Hamiltont helyettesítette.

Russell idén a Belga Nagydíj során egyszer már megelőzte Hamiltont, de akkor az eső miatt nem volt igazi verseny, hiszen csak a biztonsági autó mögött tett meg pár kört a mezőny, de sokan úgy vélik, a Hamiltonnál 13 évvel fiatalabb Russell van annyira gyors, hogy jövőre megnehezítse a hétszeres világbajnok dolgát.

„A Mercedes egyenlő bánásmódot ígért, ezt világossá tette a csapat számomra. Úgy érzem, a Mercedes mindig tiszteli annyira a versenyzőit, hogy mindkettőjük számára a lehető legjobb lehetőséget biztosítsa. Természetesen hiszek magamban, és komoly ambícióim vannak, de tisztában vagyok azzal is, hogy nehéz feladat vár rám.

Lewis nem véletlenül hétszeres vb-győztes, és úgy érzem, nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hogy tőle tanulhatok

– nyilatkozta Russell.

Hamilton korábbi csapattársa, a britet 2016-ban a vb-pontversenyben legyőző Nico Rosberg úgy fogalmazott, forró lesz a hangulat a Mercedesnél Russell érkezésével, míg idei legnagyobb riválisa, Max Verstappen szerint Russell megnehezíti majd Hamilton életét.

A Forma-1-es mezőny a hétvégén Monzában szerepel majd, ahol Russell még a Williams színeiben versenyzik majd.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs