Pont arra nem jó a NEAK 150 milliós informatikai rendszere, amire való, de fejlesztők legalább ismerősek

Olyan informatikai rendszert vett még 2019-ben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), amelyről már az átadásakor tudni lehetett, hogy pont arra nem használható, amire való. A rendszer kijavítása azonban az ígéretek ellenére az Állami Számvevőszék (ÁSZ) februárban kiadott friss jelentése szerint a vizsgálat lezárásáig sem került sor.

A HYDRA alkalmazás megvásárlására azért kerülhetett sor, mert az EU még 2017-ben létrehozott egy nagy informatikai rendszert, amely segíti a nyilvántartást és nemzetközi pénzügyi elszámolást azoknál az eseteknél, amikor egy uniós állampolgár nem a hazájában, hanem egy másik tagállamában kap egészségügyi ellátást. Magyarországon ennek elszámolásáért a NEAK felel, így ennek a szervezetnek kellett csatlakoznia az uniós informatikai rendszerhez.

Másképpen szólva a NEAK alapvetően a hatékony nemzetközi elszámolás érdekében cserélte le az addig használt informatikai rendszerét a HYDRA alkalmazásra.

Az ÁSZ vizsgálata szerint azonban az új rendszer nem biztosította az „ellátások során keletkezett követelések nyomon követhetőségét”, a „megbízható és valós összképet mutató költségvetési beszámoló elkészítését”.

A Népszava cikke szerint új EU-kompatibilis informatikai rendszer ügyében összesen kilenc közbeszerzési eljárást folytattak le. A két részre bontott szoftverfejlesztésre vonatkozó szerződést ugyanaz a konzorcium nyerte meg, amellyel a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) kötött keretmegállapodást.

A lap azt írta, hogy a HYDRA fejelsztését célzó két megállapodás konzorciumi vezetője az azóta megszűnt Symmetria Magyarország Zrt. volt. Az akkortájt több értékes állami informatikai megrendelést begyűjtő cég többségi tulajdonosa Griecs-Farkas Emese több szálon is kötődött Orbán Viktor veje, Tiborcz István testvéréhez Tiborcz Péterhez. A cég 2022-ben nevet változtatott IT PRO QUALITY Zrt.-re. és egyúttal ez volt az utolsó bevételt hozó évük. A 2019-ben még 4,8 milliárd forintos bevételt produkáló cég végelszámolását idén januárban jelentették be.

Egy másik szerződéscsomagban feltűnik a Tigra Csoport is, méghozzá a KEF csaknem 60 milliárdos uniós forrásból finanszírozott központosított szoftverfejlesztési projektek megvalósítását célzó keretmegállapodás egyik aláírójaként, amelynek keretébe alkalmasint a HYDRA üzemeltetése is belefért.

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs