Öt celeb, aki alig, és öt, aki hatalmasat változott külsőleg tíz év alatt

2019 végével lezárul egy újabb évtized, ennek kapcsán pedig megnéztük, hogy az elmúlt tíz év alatt melyik sztár változott a legtöbbet és melyik a legkevesebbet. Vannak, akik a szemünk láttára nőttek fel, és végigkövethettük az átalakulásukat, de akad olyan is, akinek a változatlan külsejére csak a fekete mágia adhat logikus választ. Íme a celebek, akiknek a legjobban, és akiknek a legrosszabbul áll, hogy eltelt tíz év.

Akiken a legjobban látszik az eltelt 10 év:

Hugh Grant

Az előző évtized végén ha ránéztünk Hugh Grantre, még mindig ugyanazt a hebegő-habogó sármőrt láttuk benne, mint korábban. Ugyanezt a mostani évtized végén már nem tudnánk elmondani. Vonásai sokat nem változtak, de elkezdett látványosan deres úrrá válni, mire pedig kettőt pislogtunk, már rég nem a filmek romantikus hősét játszotta, hanem a minden hájjal megkent, öntelt főgonoszt a Paddington 2-ben. Ez pedig azért jelzi, mekkorát fordult vele a világ az elmúlt tíz évben.

Fotó: Brendon Thorne/Getty Images és David M. Benett/Dave Benett/Getty Images,

Kylie Jenner

Az megvan még, amikor Kylie Jenner egy szégyenlős 12 éves kamasz volt a Kardashianok reality-jében? Nemrég már gyereke is született, közben pedig a világ egy legfiatalabb milliárdosává vált nagyon sikeres sminkcégének köszönhetően. A mindössze 22 éves Jenner mintha egy teljesen másik emberré vált volna az elmúlt 10 évben. A külseje annyira megváltozott, hogy rendszeresen megkapja: plasztikáztatott. Szerinte viszont csak megtanult sminkelni.

Fotó: Michael Tran/FilmMagic és Dia Dipasupil/WireImage

Ariana Grande

Ariana Grande még Disney-csatornás üdvöskeként kezdte az évtizedet, mostanra pedig a világ egyik legnagyobb popsztárja lett. A tíz éve még hófehér bőrű és vörös hajú Grande bebarnult, annak ellenére, hogy amúgy fehér

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs