Őrült hajrával feltámadt, végül kupát nyert a DVTK kosárcsapata

A házigazda DVTK fennállása során negyedszer hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a vasárnapi döntőben hosszabbítás után 78-75-re legyőzte a címvédő Sopront.

A finálé favoritjának az NB I-ben 17/1-es mérleggel listavezető, az Euroligában pedig csoportmásodikként továbbjutó Sopron számított, amely az MTI tudósítása szerint 3-5 után egy 8-0-ás rohammal ellépett, de onnantól kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán.

A hazaiak főként Milica Jovanovic révén többször is kiegyenlítettek, majd a 15. perctől vezettek, és 34-29-re elhúztak. A nagyszünetben 38-34 volt az állás, a DVTK meglepetésre a lepattanócsatában is jobban állt (22-18).

Fordulás után szűk három perc alatt csak két pontot láthattak a nézők, majd a vendégek Briann January 13. pontjával újra magukhoz ragadták a kezdeményezést. Sok kihagyott helyzet jellemezte a mérkőzést, melyre befutott az NB II-es futballmeccsről érkező hazai tábor is dudálva, zászlókat lengetve, így még jobb lett a hangulat az arénában.

Az 50-47-es hazai előnyről induló zárószakaszban a mezőny legjobbja, a 19 pontos Jovanovic négy személyi hibával a kispadra ült. A második félidőben jobban összpontosító és frissebbnek tűnő Sopron, amely 64-55-nél már a kezében érezhette a serleget.

Az újabb diósgyőri időkérés után bő két perc maradt, de a rutinosabb soproniak képtelenek voltak megtartani a kilencpontos előnyt (ez volt a döntő addigi legnagyobb különbsége)és a DVTK döntetlenre mentette a mérkőzést (65-65).

A hosszabbításban Jovanovic hármasával és 24. pontjával 74-69 állt a nagyórán, aztán a hajrában Fegyverneky Zsófia kétszer is triplával próbálkozott a soproni sikerért, de nem célzott pontosan, így a DVTK ünnepelhetett.

„Nagy hátrányban kezdtük az utolsó két percet, de végig hittünk abban, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést. Óriási szívvel, nagy lelkesedéssel, minden labdáért küzdve játszottunk, és nagyon emlékezetes forgatókönyv mellett nyertük meg a kupát. A hajrában kockáztatnunk kellett, labdákat szereznünk fault nélkül, hogy könnyű kosarakat tudjunk dobni. Ez sikerült is, a Sopron elbizonytalanodott az utolsó másodpercekre. Ugyan a lányok nem pontosan azt csinálták, amit

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs