Nyomozás indult Gálvölgyi rosszulléte ügyében

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen Gálvölgyi János rosszulléte ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a rendőrség. A közkedvelt színész szerdán lett rosszul, akihez hiába hívtak mentőt, nem érkezett ki időben, így az egyik családtagja vitte be a kórházba. Gálvölgyit jelenleg is az  intenzív osztályon ápolják, állapota súlyos, de stabil.

Az Országos Mentőszolgálatnál is vizsgálat indult az eset miatt, ahol a mentőirányító felelősségét állapították meg. – Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – mondta el Győrfi Pál szóvivő. A vizsgálat ugyanis megállapította, hogy a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs