„Nincs bocsánat arra, amit tettem” – mondta utolsó szó jogán a feleségét felkoncoló szentpéterszegi gyilkos

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölési kísérlettel és kapcsolati erőszakkal vádolt nagycsaládos M. Árpádot, aki 2019 októberében valósággal felkoncolta a feleségét Szentpéterszegen.

Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi 30 év múlva bocsátható legkorábban szabadlábra feltételesen.

Hozzátette, a terhelt tagadta, hogy korábban is bántalmazta volna a feleségét, azt azonban elismerte, hogy ő okozta a halálát, miután féltékenysége miatt elborult az agya. Az utolsó szó jogán pedig azt mondta, hogy szerette a feleségét, mert jó anya és jó feleség volt, és bár nagyon megbánta a történteket, nincs bocsánat arra, amit tett.

M. Árpád és a felesége hosszú ideig kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek egymással, de a férfi viselkedése a gyilkosság előtti négy évben jelentősen megváltozott. Betegesen féltékeny lett, és többször megverte a nejét. Korábban felfüggesztett börtönbüntetése ítélték jogerősen a bántalmazások miatt. A család egyik barátja korábban lapunknak elmesélte, hogy a párnak hat gyereke született összesen, ám az egyik meghalt kiskorában.

Ismerőse szerint M. Árpád olyanokat vágott a neje fejéhez, hogy lefeküdt a testvérével, a három vejével és más férfiakkal is. Ez annyira rögeszméjévé vált egy idő után, hogy elvitte Budapestre hazugságvizsgálatra is, amely megállapította, hogy nem csalta meg a nő.

Ennek ellenére is tovább fokozódott az indulat a férfiben, és számtalanszor előfordult, hogy megverte vagy bántalmazta a nejét. Az asszony eleinte azt mondta a családtagjainak, hogy elesett vagy beütötte magát, majd egy idő után már beszámolt a gyermekeinek az őt ért bántalmazásokról. A férfi négy és fél évvel ezelőtt úgy elverte nyújtófával, hogy felfüggesztett börtönre ítélték.

A házaspár felnőtt korú gyerekei közül többen Szentpéterszegen laknak, ezért az asszony gyakran átment a közelben lakó legidősebb fiához a bántalmazások után. Ez történt 2018 májusában is, rövid idő elteltével azonban helyszínre érkezett a családfő is, aki egy hosszú tőrkéssel hasba akarta

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs