Nicola Peltz reagált a szóbeszédre, miszerint viszály van köztük Victoria Beckhammel

Nem ők lennének az első anyós–meny páros, akiknek nem felhőtlen a viszonya.

A bulvársajtóban régóta téma, hogy Nicola Peltz és anyósa, Victoria Beckham állítólag nem jönnek ki túl jól egymással. Peltz, aki idén ment feleségül Brooklyn Beckhamhez, először szólalt meg a témában. A Variety-nek elmondta, szerinte onnan indult a pletyka, hogy egy Valentino menyasszonyi ruhát viselt az esküvőjén, nem pedig Victoria Beckham egyik kreációját.

Úgy volt, hogy egy általa tervezett ruhát viselek majd, és nagyon akartam is, de aztán teltek a hónapok, és ő rájött, hogy a divatháza nem tudja elkészíteni a ruhát, szóval mást kellett választanom. Nem ő mondta, hogy nem viselhetem az övét, és én sem mondtam, hogy nem szeretném viselni. Itt kezdődött, ebből indultak ki

– mondta a feleség, utalva a pletykalapokra.

Brooklyn Beckham hozzátette: „mindig ilyen dolgokat írnak, és megpróbálják lehúzni az embereket. De a valóságban mindenki kijön egymással”.

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs