
Nem volt mindenhol zökkenőmentes a tanévkezdet – írja a Népszava. Budapesten a XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskolában például ideglenes órarenddel kezdték meg a tanítást, mert a fenntartó Külső-Pesti Tankerületi Központ nem fogadta el az intézmény által leadott tantárgyfelosztást. A cikk szerint a tankerület más iskolái is hasonlóképp jártak.
Ennek az is a következménye, hogy nem köthetünk szerződést az óraadókkal, nyugdíjasokkal, így jövő héten ideiglenes órarend lesz, a kémia és matematika órák helyettesítve lesznek
– olvasható az intézményvezetés tájékoztatásában, amelyben azt is megemlítették, hogy korábban már áprilisban tudták, a következő tanévben milyen tantárgyakat és hány óraszámban kell tanítaniuk. A Népszava szerint a mostani tanévre való felkészülést az akadályozhatta, hogy a tanév rendje egy héttel, a tanárok munkaidejét is szabályozó új pedagógus életpályatörvény (státusztörvény) végrehajtási rendelete pedig mindössze egy nappal a tanévkezdés előtt jelent meg.
A fenntartó Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Rábel Krisztina Népszava kérdéseire azt írta: a tantárgyfelosztások jogszabályi, eljárásrendi eltérések esetén kerülhetnek vissza az iskolákhoz javítás miatt, a fenntartói elfogadás határideje pedig szeptember 22-e.
A tanítás minden intézményünkben, így a Bókay iskolában is rendben elkezdődött. Kémia és matematika tantárgyakat óraadó pedagógussal fogja az iskola ellátni.
– közölte a tankerületi igazgató.
Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:
- Nincs