“Nem lehet minden évben világcsúcsot futni”

„Izgalmas év van a hátunk mögött. A vendégéjszakák számának alakulásával kissé megküzdöttünk az idén, de nem lehet minden évben világcsúcsot futni. Évről-évre rekorderedmények születnek, ezért ha idén beállítjuk a tavalyi csúcsot, az is hatalmas sikerként könyvelhető el. Jelenleg bázis szinten állunk. Vidéken a külföldi vendégéjszakák csökkenését ellensúlyozta a belföldiek növekedése, és ami még egy kedvező fejlemény volt, hogy az árfolyam növekedés mellett is komoly átlagárbővülés jellemezte a piacot a fővárosban és a régiókban egyaránt, valamint a revPARban is sikerült javuló eredményeket elérni”- kezdte beszámolóját Flesch Tamás, az MSZÉSZ elnöke. A szakember örömhírt is közölt: a szakma régi vágya teljesül azzal, hogy jövőre a KSH-tól havonta kapnak régiós szintű adatokat is.

Az elnök szerint jövőre sok új légi járat érkezik Budapestre, ami remélhetőleg még több vendéget hoz, akik többet is fizetnek majd, és keresletet jelentek a növekedő szálláshelykapacitásokra. „Budapest elsőszámú küldőpiacának sorsát megítélni egyelőre nehéz, reménykedni lehet, hogy a Brexit nem hoz majd komoly visszaesést” – fejtegette a szakember. Azt is hangsúlyozta, hogy a szakma és a turizmusvezetés körében is téma kell, hogy legyen annak vizsgálata, mi az oka az idei külföldi vendégéjszaka-szám visszaesésnek olyan kiemelt küldőpiacokon mint Németország, Olaszország, Ausztria, Csehország. A kínai piacot is csökkenés jellemezte, miközben ez világszerte nem volt tendencia. A németek hazánk elsőszámú küldőpiaca, ahonnan évek óta tart a visszaesés, ez különös figyelmet kíván a szakember szerint.

A jövő évi lobbytevékenységek közül fontos cél lesz az idegenforgalmi adó mértékének egységes meghatározása 4 százalékban a budapesti szálláshelyeken. A kerületenként eltérő, meghatározott összegű vagy a tartózkodási időhöz igazított jelenlegi díjszabás hektikussága zavaró lehet a vendégek számára. A rövidtávú lakáskiadás piacát ősszel részletesen feltérképeztette a szakmai szervezet, ennek eredményeképpen jövőre lépésekre készül a turizmus vezetése, hogy tiszta, érthető kereteket és egyenlő versenypiaci helyzetet teremtsen a szálláshely szolgáltatási piac minden résztvevője számára. Ezt a folyamatot segíti elő az is,

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs