Nem jutott BL-döntőbe, de felülmúlta szezon előtti terveit a Fradi

Az FTC-Telekom Waterpolo 10-7-es vereséget szenvedett a címvédő olasz Pro Reccótól a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjének pénteki elődöntőjében. A felek tavaly a fináléban találkoztak, akkor is az olaszok nyertek.

Varga Zsolt együttese a tavalyi döntő visszavágóján sokáig ugyan kiválóan védekezett, de az olasz sztárcsapat végül felőrölte riválisát, és megérdemelten jutott a fináléba.

„Ez a mérkőzés az első másfél negyedben volt igazán jó nekünk, a végére nagyon elfáradtunk. Ez benne volt a pakliban, tegnap nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, a Recco kispadja pedig sokkal hosszabb. Kaptunk három gólt centerből, ez szintén a fizikális fáradtságnak tudható be.

Elégedett vagyok, persze vereségnél mindig van szomorúság, de nagyon fontos, hogy szombatra összeszedjük magunkat, és nyerjünk

– értékelt az MTI-nek a találkozót követően Varga Zsolt, aki hozzátette, felülmúlta a csapat a szezon előtti terveket.

„Az egész szezont kell nézni, korábban csak álmodoztunk róla, hogy a csoportunkból ott lehetünk majd a nyolcas döntőben, talán az még nem is szerepelt benne, hogy Európa legjobb négy csapata közé kerülünk. Ez egy nagyszerű teljesítmény volt ennyi változással a keretben.”

A Pro Reccóval a fináléra készülő Zalánki Gergő arról beszélt, hogy ezúttal is döcögősen kezdtek, de a mérkőzés előrehaladtával egyre jobbak lettek és fizikálisan is a Ferencváros fölé tudtak kerekedni, a hajrában pedig végig higgadtak maradtak.

A magyar bajnok és kupagyőztes a szombati bronzmérkőzésen 17 órától a szintén olasz Bresciával találkozik, míg a története tizedik elsőségére hajtó Pro Recco a házigazda Novi Beograddal csap össze a döntőben és 2008 óta először védheti meg címét.

Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, elődöntő

Pro Recco (olasz) – FTC-Telekom Waterpolo 10-7 (1-2, 4-2, 4-1, 1-2)
gólszerzők: Hallock, Ivovic 2-2, Echenique, Zalánki, Loncar, Cannellla, Younger, Di Fulvio 1-1, illetve Merkulov, Vámos 2-2, Ubovic, Fekete, Varga Dé. 1-1

Novi Beograd (szerb) – Brescia (olasz) 14-13 (3-4, 4-3, 2-3, 5-3)

az 5-8. helyért:
Waspo Hannover (német) – CN

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs