Mucsi Zoltán baseball ütővel veri majd Lukács Laciékat az új Tankcsapda-klipben

Fotókat tettek közzé, a napokon belül debütáló klipből.

Azt már augusztus elején lehetett tudni a Tankcsapda Instagramjából, hogy Mucsi Zoltán feltűnik a zenekar új klipjében, és az általa megformált karakter – szokásához híven – elég komoly intdulatkezelési problémákkal küzd majd. A pár másodperces videóban az látszott, ahogy egy riportert fejel le, de már akkor is baseball ütő volt a kezében. Most újabb képeket osztott meg a Tankcsapda a készülő klipből: ezúttal Mucsi már használja is a baseball ütőt, azzal veri a zenekar úttesten fekvő, védtelen tagjait. A Facebook-posztban megosztott információ szerint a Carpe Diem című klipet Falcz Zsófi rendezi és szeptember 9-én, azaz pénteken debütál majd.

A Tankcsapda legutóbbi klippremierje elég nagyot szólt júniusban, a Baz+ című BWS-el közös dalon és videón sokan kiakadtak, ennek ellenére már több mint hatmilliós nézettségnél jár Youtube-on. A zenekarral szembeni visszatérő kritikákról decemberi nagyinterjúnkban is kérdeztük a zenekart, ezt itt olvashatják:

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs