„Meguntam sziklákról lelökdösni meg felakasztgatni a karaktereimet”

Mit szól az „izlandi krimi királynője” címhez?

Őszintén szólva sosem tűnt igazán nagy elismerésnek. Akkor kezdtek így hívni, amikor megírtam az első krimimet, akkoriban viszont én voltam kábé az egyetlen női krimiíró Izlandon. Azóta persze egyre többen vagyunk, a bűnügyi irodalom az elmúlt húsz évben nálunk is nagyon népszerű lett.

A skandináv krimi pedig egyenesen meghódította a világot. Hogy élte meg ezt a népszerűségi hullámot? Tapasztalt a műfajban kézzel fogható változást a kétezres évek óta, amikor először írt krimit?

Amikor a Thóra-sorozattal elkezdtem krimit írni, nagyon kevesen foglalkoztunk még ezzel Izlandon. A kétezres évektől aztán a skandináv krimi szépen lassan egyfajta irodalmi brand lett. A svédeknél kezdődött, aztán sorban becsatlakozott Dánia, Norvégia, Finnország és Izland is. Hogy miért lett ilyen népszerű, arra szerintem nincs egyértelmű magyarázat. Részben az lehet mögötte, hogy a krimi remekül illeszkedik a skandináv irodalom sajátosságaihoz: jól áll neki a ránk jellemző komor, kissé depressziós, realista forma. Másrészről a skandináv országokban hajlamosak vagyunk sokat beszélni és gondolkodni a társadalmi igazságtalanságról, a rosszul működő dolgokról, ez pedig a krimiknek is erős témát tud adni. A kis közösségek, a sötét tél, a hó, a hideg meg a szociális problémák együtt remek alapanyag egy érdekes krimihez. Igazán nagy változást szerintem a technológiai fejlődés hozott a krimiirodalomban. A kétezres évek óta alapjaiban megváltozott, hogyan zajlik egy bűnügyi nyomozás. Az embernek ma már figyelembe kell vennie olyan dolgokat, mint a DNS-vizsgálatok vagy a biztonsági kamerák – ezek akkoriban, amikor én írni kezdtem, még nem léteztek a mai minőségben.

A folyamatosan fejlődő technológia eléggé megnehezíti az írók dolgát, manapság jóval nehezebb megúszni egy gyilkosságot, mint húsz évvel ezelőtt.