„Még mindig sok a gyűlölködés, pedig egyszer ezért már nagy árat fizettünk”

Vasárnap tartották a tizenhetedik Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező séta 18 órakor a Március 15. térről indult, és a résztvevők a Jane Haining, majd az id. Antall József rakparton vonultak a Cipők a Duna-parton emlékműhöz. Az emlékséta résztvevői a sófár és a skót duda hangjára indultak el, a menetet holokauszt-túlélők vezették.

Hogy ilyen gonoszság még egyszer ne üthesse fel a fejét

A résztvevők fáklyás felvonulással emlékeztek a mártírokra, köztük idén különös tekintettel Jane Hainingre, a budapesti skót misszió internátusának mártír sorsú vezetőjére, Skócia egyetlen holokauszt-mártírjára. Nyitóbeszédet mondott a rendezvény díszvendége, David Mundell, a brit kormány Skóciáért felelős minisztere. Mundell úgy fogalmazott: Jane Haining a tisztesség, a tolerancia és az egyenlőség példaképe volt diákjai, köztük sok elárvult zsidó lány számára. Ezek az értékek vezérelték akkor is, amikor határozottan megtagadta, hogy magukra hagyja tanítványait a II. világháborúban – mondta, majd az embermentőt idézte:

Ha ezeknek a gyermekeknek a napsütésben szükségük volt rá, akkor a sötétség óráiban még inkább!

David Mundell szerint a legtöbbet az árulja el Jane Hainingről, hogy munkatársainak az auschwitzi táborból küldött utolsó levelében panaszkodás helyett arról érdeklődött, mennyi lisztje és tojása maradt az iskolának.

Tegyünk együtt azért, hogy a jövőben is megőrizzük e rendkívüli skót hősnő emlékét, aki Magyarországot választotta otthonául. Adjuk tovább történetét és kövessük a példáját, hogy ilyen gonoszság még egyszer ne üthesse fel a fejét

– kérte a brit miniszter.

Még mindig sok a gyűlölködés, pedig egyszer ezért már nagy árat fizettünk

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt: Jane Haining és munkatársa, Prém Margit a skót misszió Vörösmarty utcai iskolájának igazgatója az iskola épületében öt gyermeket, öt anyát, három nőt és négy férfit bújtatott, akik mindannyian túlélték a háborút. Nekik és a hozzájuk hasonló igaz embereknek köszönhető, hogy ma itt állhatunk és emlékezhetünk – mondta. Hozzátette: az embermentők sajnos jóval kevesebben voltak, mint az elkövetők vagy a közömbös szemlélők, de éppen emiatt sokkal jelentősebb az, amit tettek.

Elmondta, az Élet Menete Alapítvány azért is dolgozik, hogy a mai társadalmakban minél több ilyen hős nevelkedjen, hiszen

még mindig nagyon sok a világban a borzalom, a gyűlölködés és a bűnbakkeresés, pedig ezért egyszer már nagyon nagy árat fizettünk.

Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete köszöntőjében felidézte, a 2018-as Élet menetén vetette fel Gordon Gábornak, hogy az idei rendezvényt szenteljék Jane Haining emlékének. A nagykövet megköszönte az alapítvány nyitottságát ötletére és a több hónapos kitartó munkát és együttműködést, amelynek eredményeként együtt emlékezhetnek a skót hősnőre.

Az emlékműnél Keleti Ágnes holokauszt-túlélő, ötszörös olimpiai bajnok tornász, David Mundell és Kardos Péter főrabbi közösen gyújtották meg az óriás fáklyát az áldozatok emlékére. A megemlékezés a főrabbi gyászimájával ért véget.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    None Found