Magyarországon is járt az új-zélandi merénylő tavaly

Vizsgálatot indított a bolgár vádhatóság az új-zélandi Christchurch két mecsete elleni 49 halálos áldozatot követelő terrorcselekmények elkövetője ellen a férfi esetleges bulgáriai kapcsolatai miatt – közölte Szotir Cacarov bolgár főügyész péntek este, miután kormánytagokkal és a bolgár hírszerzési hatóságok képviselőivel tanácskozott.

Az eddigi adatok szerint a 28 éves ausztrál férfi Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is megfordult, a merénylethez használt fegyverein pedig a törökök ellen küzdő történelmi személyiségek nevei és muszlim vereségeket jelző történelmi dátumok is fel voltak tüntetve.

Szotir Cacarov bolgár főügyész szerint a férfi 2018. november 9. és 15. között turistaként tartózkodott Bulgáriában, ahol történelmi jelentőségű helyeket látogatott meg. Ezt követően november 15-én repülőgépen Bukarestbe utazott tovább, ahol autót bérelt, majd Magyarországra látogatott. Mint mondta, a vizsgálat célja, hogy megállapítsák,

az a verzió, miszerint történelmi helyeket akart meglátogatni és a balkáni országok történetőről akart tanulni, helytálló-e vagy esetleg más indítékai voltak.

Az MTI által idézett Cacarov szerint 2016. december 28. és 30. között a merénylő balkáni országokban is megfordult, így a többi között Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában is járt. Hangsúlyozta: a bolgár hatóságok most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, a merénylő rendelkezett-e Bulgáriában kapcsolatokkal.

Christchurch, 2019. március 15.
Sebesültet visznek el a mentők az új-zélandi Christchurchben történt két terrortámadás egyik helyszínén 2019. március 15-én. Negyvenkilencre emelkedett a város központjában lévő Maszdzsid al-Núr és a külső kerületi Linwood mecset ellen összehangoltan elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma. A hatóságok őrizetbe vettek három férfit és egy nőt, az egyik férfi ausztrál.
MTI/AP/Mark Baker
Új-zélandi merénylet: 49-en meghaltak, 48-an megsérültek

Christchurch városát lezárták. Az ausztrál miniszterelnök szerint szélsőjobboldali támadás történt.

Az ausztrál férfi a fejére szerelt kamera segítségével a Facebookon élőben közvetítette ámokfutását a Maszdzsid an-Núr mecsetnél. A 17 perces videón látszik, ahogy autón megérkezik az épülethez, bemegy, és elkezd lőni a bent lévőkre. Ezután visszamegy az autójához, egy másik fegyvert vesz a kezébe, újra bemegy, és ismét lőni kezd. Ezután elhajt az autóval, de vezetés közben is lő még a mecset felé. A férfi a közvetítés előtt közölt egy 74 oldalas kiáltványt, amelyben leszögezi: fehér bőrű ausztrál, rasszista, tettét bevándorlás-ellenessége motiválta. A dokumentumban megszállóknak nevezni a bevándorlókat.

A fegyvereken cirill írással olyan történelmi szerb vezetők neve is szerepel, akik az 500 éves ottomán uralom ellen harcoltak a Balkánon. Az AP riportja szerint az egyik fegyveren a törökök ellen harcoló Hunyadi János, az egyik táron a 15. században élt Horogszegi Szilágyi Mihály, Magyarország egykori kormányzója, Hunyadi Mátyás nagybátyja, erdélyi vajda neve is fel volt tüntetve.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az ügyészséget, hogy megtudjuk, Magyarországon is indítanak-e vizsgálatot a férfi utazásai miatt, amint választ kapunk, beszámolunk róla.

Kiemelt kép: Europress/Handout/AFP

Hasonló bejegyzések: