Magyar stand a Nemzetközi Zöld Héten

Németország ikonikus rendezvényének tekinthető a Nemzetközi Zöld Hét, amelyen tavaly több mint 400 ezer látogató kóstolhatta meg 80 ország élelmiszer-különlegességeit.

Az esemény egyben diplomáciai, kormányzati és szakmai találkozóhely is, amely kiváló alkalom agrárgazdasági és üzleti kapcsolatok építésére. A legfőbb kísérőrendezvény az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórum (GFFA), amelyen Nagy István is részt vesz.

Az idei esemény hagyományos vásárbejárásakor a magyar standot meglátogatta Julia Klöckner, Németország szövetségi élelmiszerügyi és mezőgazdasági minisztere és Janusz Wojciechowski, az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa, ahol a magas rangú vendégeket dr. Nagy István agrárminiszter fogadta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője és Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettesének társaságában.

Hazánk idén 600 négyzetméteres közösségi standdal várja a látogatókat. A tizenhat kiállító portékái között megtalálhatóak a hagyományos magyaros ízek, mint például a füstölt húsok, kolbászok, vecsési savanyúságok, vagy a nagy népszerűségnek örvendő kürtőskalács, de hidegen sajtolt olajok, szarvasgombás termékek, chili szószok és kézműves csokoládék is színesítik a palettát.

A standon üzemelő étterem étlapjára olyan klasszikus, és a vásározók körében kedvelt fogások kerültek, mint a gulyásleves, a lángos, vagy a marhapörkölt. A vásár 10 napja alatt a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tart mesterségbemutatót és kínál kalocsai motívumokkal díszített kézimunkákat, amelyeket a tapasztalatok szerint a látogatók néhány nap alatt elkapkodnak.

A standhoz látogatók színpadi programokat is élvezhetnek, így például fellép az Agyagbanda népzenei formáció, a Szárnyas Sárkányok gólyalábasai, de lesz operett és szalonzene is. A magyar stand a Messe Berlin 11.2-es csarnokában várja a látogatókat Csehország, Lengyelország és Bulgária standjainak szomszédságában. Az idei esemény partnerországa Horvátország.

Internationale Grüne Woche – IGW),
a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására

A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik. Magyarország ismét előkelő helyen, Lengyelország és a díszvendég Horvátország között kapott helyet. 

A folyamatos jelenlét az ágazat

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs