Kórházba került Janklovics Péter, mert tályog volt az egyik manduláján

A nyaralása így elmaradt, de azóta már hazamehetett a kórházból.

Janklovics Péter humorista kedden Facebook-oldalán osztotta meg követőivel, hogy le kellett mondania olaszországi nyaralását, mert kórházba került.

Múlt hét vége felé kicsit fájt a torkom, gondoltam utazás előtt elmegyek megnézetni, hátha gyógyszer kell… Természetesen az utolsó pillanatban, szóval még szívességet is kellett kérni, hogy egyáltalán valahol rám nézzenek. Aztán ahogy a doki a torkomba nézett, elhagyta a száját az, amit orvostól nem akarsz hallani: »Ó-ó… Ez nem túl jó…«

– fogalmazott posztjában, majd úgy folytatta: az orvos elmondta, tályog van az egyik manduláján.

Felvázolta, hogy ennek egyetlen megoldása kb. az, hogy: lidocain spray, aztán injekció a mandulámba, majd szikével egy akkora metszés, hogy azon beférjenek más eszközökkel, amikkel jó mélyen turkálni fognak az így keletkezett lyukban, hogy a gennyet el tudják távolítani… Aztán biztosított róla, hogy ez sajnos nemcsak elmondva hangzik rosszul, átélni sem lesz kellemes. Valamint be is kell feküdnöm pár napra, mert ezt a műveletet minden reggel meg kell ismételni (a szuri és a vágás kivételével – az ugye megmarad másnapra is), egészen addig, ameddig már nem ürül genny.

Mint írja, sokkolták a hallottak. „Rettegve a haláltól, de tudomásul véve, hogy nekem ez ennyi volt, beleegyeztem” – olvasható a bejegyzésben.

Aztán mikor felvittek az osztályra, láttam a folyosón a többi beteget, és konstatáltam hogy kb. nekem van itt a legkisebb bajom, úgyhogy kicsit visszább vettem (nagyon kicsit). 46 évet úgy húztam le, hogy sosem voltam kórházban (na jó, kétéves koromban 3 napot, tüdőgyuszi miatt, de arra nem emlékszem szerencsére), azt éreztem: ez a vég! De a betegségem jellege miatt szerencsére csak egyedül lehettem egy kórteremben, és MINDENKI nagyon kedves, jó fej, és segítőkész volt! Szóval szívem minden szeretetével köszönöm a teljes személyzetnek!

Hozzátette: nem tud elég hálás lenni kezelőorvosainak, akik szakszerűen

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs