Kis Grófo Orbán Viktor köszöntőjéről: A soraiból kisejlett, hogy kedveli a zenémet és engem is

Egyáltalán nem számított ekkora megtiszteltetésre.

Orbán Viktor csütörtökön a Facebookon köszöntötte a szülinapos Kis Grófót, jókívánságait pedig keménykötéses levélben is megküldte neki.

„Különleges nap a mai, hiszen bizonyossá vált: Kis Grófo is előre megy, nem hátra. Nagy örömömre szolgál, hogy a mai napon, csatlakozva a rajongók, a barátok hosszú sorához, én is köszönthetem az ország első számú bulibáróját harmincadik születésnapja alkalmából” – írta posztjában a miniszterelnök, aki emellett jó egészséget, családjának sok boldogságot, a közönség szórakoztatásához pedig sok sikert kívánt a zenésznek az elkövetkezendő évekre.

Kis Grófo pénteken szintén a Facebookon köszönte meg a kormányfő gesztusát, és hozzátette: „Bízom benne, hogy hamarosan megnézhetem a »nézését meg a járását«”.

Egyáltalán nem számítottam ekkora tisztességre. Hatalmas megtiszteltetés volt kézhez venni Orbán Viktor üzenetét. Ahogy olvastam a sorait, kisejlett belőlük, hogy kedveli a zenémet és engem is, mint embert, aminek nagyon örülök

– idézi a Blikk a zenészt, aki azt is elárulta, még nem találta ki, hol fogja tartani az ajándékot, de biztos, hogy egy főhelyre kerül majd az otthonában.

Büszkén fogom majd megmutatni még az unokáimnak is

– tette hozzá Kis Grófo.

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs