Így próbálja a hatalom lejáratni a független bírót

2006 óta kormánypárti politikusok és jobboldali médiumok folyamatosan össztűz alatt tartják Vasvári Csabát, a Fővárosi Törvényszék bíráját. Sándor Zsuzsa összeszedte, milyen képtelenségekkel és hazugságokkal vádolták meg mostanáig az Országos Bírói Tanács szóvivőjét.

A bírák és bíróságok megsértése a bírói függetlenség elleni támadás, ezért nem tartozik a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányosan védett körébe. Akkor sem, ha tendenciózusan összegyűjtött és csoportosított, valótlanságokkal kevert részigazságok próbálják a hitelesség látszatát kelteni

– ezt írta egykor Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke. Sajnos nem most, amikor a jobboldali sajtó rágalomcunamit indított Vasvári Csaba, a Fővárosi Törvényszék bírája, az Országos Bírói Tanács szóvivője ellen, hanem még 2021-ben, amikor éppen a Kúria bíráit érte verbális támadás.

Vasvári „bűne”, hogy az Observernek nyilatkozva azt mondta: kollégáival több éve „külső és belső befolyásolási kísérletek tanúi voltak”.

A jobboldalon Vasvári „kipécézése” 2006-ban kezdődött, az általa akkor, a tévészékház ostroma után tárgyalt ügyet ma is hamis tényekkel és elferdítve tálalják. A Magyar Nemzetben Pilhál Tamás azt írta:

a 2006. őszi rendőrterror után két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakért Dukán Dániel egyetemistát annak ellenére, hogy az ügyészség csak egy év felfüggesztettet kért rá garázdaságért.

Csakhogy valótlan tényállítás, hogy az ügyész „csak egy év felfüggesztettet kért rá”. 2006-ban ugyanis a törvény szerint az ügyész nem tehetett indítványt a büntetés mértékére. Törvényt sértett volna, ha egy évet kér, de persze nem is kért. Pilhál, aki nyilván jól ismeri Dukán ügyét – ahogy magam is – azt elfelejtette hozzátenni, hogy az ügyész az elsőfokú ítélettel kiszabott 2 év 6 hónapot tudomásul is vette, nem fellebbezett ellene.

Ugyancsak a Dukán-ügy kapcsán nyilatkozott a Hír TV-nek Gaudi-Nagy Tamás, felróva Vasvárinak, hogy „már az eljárás elején átminősítette a vádat, prekoncepciót állított fel.” Gaudi ügyvéd úrnak is tudnia kellene, hogy az

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs