Ma reggel, a legjobb barátom, Garth és én kimentünk szörfözni. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy megkér, legyek az élete párja
– így kezdi élete egyik legfontosabb napjának elmesélését a Facebookon Lauren Oiye.
A hawaii pár november 10-én kiment Honolulu Waikiki negyedében található Queen’s Beach-re, ahol egyébként évekkel ezelőtt először találkoztak egymással. A szokásos szörfözés ezúttal váratlan fordulatot tartogatott. Amikor épp közös hullám(hossz)ra kerültek, a lány átnézett a másik deszkán közlekedő barátjára, ám Christopher Garth akkor már térdelt a szörfön, és próbált megmaradni rajta, miközben egy gyűrűt tartva átordított a lánynak:
Lauren, szeretlek! Hozzám jössz feleségül?
Lauren először azt hitte, hogy csak vicc az egész, de rá kellett jönnie, hogy valóban – nagyon is autentikus – lánykérés zajlik.
A gyűrű természetesen az óceánban végezte, de Chris számított erre, és volt annyi esze, hogy az igazi jegygyűrűt a parton hagyta. A lány igent mondott. A lánykérés pillanatait többen is rögzítették, úgyhogy Lauren Facebook-oldalának segítségével meg is tudjuk mutatni:
•••Like everything with us… there is always a good story to accompany. •••This morning my best friend @this_garth and I went out for a surf. Little did I know he would be asking me to be his partner for life! •••Story time: we caught a wave together at the surf break we met at and had many of our first dates. I turn back to make sure he was on the wave with me and he was on one knee with a ring box and screamed out “Lauren, I love you! Will you marry me?!” At first I thought it was a joke and then realized it clearly wasn’t. And of course I am beside myself that I get to spend the rest of my life with this man that I LOVE from the depths of my entire being, is a bigger feminist than I am, and makes me laugh everyday and reminds me how simple and beautiful life is. •••Christopher Garth, I love you and am so grateful the stars aligned and our ancestors that came before us so beautifully orchestrated this for us! Here’s to a lifetime of laughter and keeping things simple and authentic!•••I said YES
•••Thank you @tommypierucki @aaronmizu @lisaunderwater @chrisberinger for documenting this incredible event!
Tommy Pierucki Lisa Tirimacco Aaron Mizushima Chris Beringer
Közzétette: Lauren Ashley Oiye – 2019. november 10., vasárnap
Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:
- Nincs