Határozott lépés a Francia Szállodaszövetségtől

123rtf

123rtf

A Francia Szállodaszövetség hivatalosan is bejelentette, hogy felfüggeszti részvételét a 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottságában, mert az partnerségre lépett az Airbnb-vel, adta hírül az euronews.com.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a francia szállodaipar idén már „csatát nyert” a Booking.com és az Expedia on-line foglalási portálokkal szemben, és ennek eredményeként azok kénytelenek voltak megváltoztatni a szállodások által régóta kifogásolt szerződéses gyakorlatukat, derül ki a hazai szállodaszövetség hírportáljának bejegyzéséből. Eszerint a hotelek bármely vendégüknek, partnerüknek adhatnak kedvezőbb árat, mint az említett, a szállodások szerint erőfölényűkkel visszaélő internetes utazási irodák.

A francia szállodaipar szereplői most teljes figyelmüket az Airbnb-re kívánják fordítani, mivel Párizs ma már a világon az Airbnb legfontosabb piaca lett, ami az ottani szállodásoknak rendkívül hátrányos. A Francia Szállodaszövetség – az UMIH – elnöke Laurent Duc szavai szerint arra van szükség, hogy szigorítsák az Airbnb-n megjelenő lakásokra vonatkozó szabályozást, azaz ezek esetében ugyanazok a követelmények legyenek érvényesek – az adózásban, a higiéniai, a biztonsági, a tűzrendészeti stb. előírásokban – mint amelyeknek a hoteleknek kell megfelelniük. Véleménye szerint a lakásokat bérlő turisták számára nem garantált a lakások tisztasága és biztonságossága, azokban nem biztosított az akadálymentesség, de az sem, hogy a szobák mérete elérje a szállodák esetében megkövetelt minimum méretet. Laurent Duc szerint a francia szállodások azt kívánják, hogy „a kormány kényszerítse az Airbnb-t, hogy az adja meg az államnak, ami az államé, hogy a lakások esetében is fizessék meg az adókat, így az ÁFA-t”. Ezen túlmenően azt is el akarják érni, hogy a kormány határozottan lépjen fel azokkal szemben, akik bérelt – tehát nem saját tulajdonú – lakásukat forgalmazzák az Airbnb-n, s hasonló közvetítőkön keresztül. Szükségesnek tartják a lakáskiadással 4 szakosodott portálok olyan szabályozását is, hogy azokon kizárólag engedéllyel rendelkező lakások jelenhessenek meg, s hogy az engedély száma is szerepeljen ezeken a portálokon. Az Airbnb megjelenése alapjaiban változtatta meg

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs