Hárman indulnak az ellenzéki előválasztáson

A hétfő délutáni határidőig három jelölt adta le a főpolgármester-jelölti előválasztáson való induláshoz szükséges kétezer támogató aláírást – olvasható a Népszava keddi lapszámában.

Több induló nem lesz az előválasztáson, amelyen eldől, hogy ki lesz az ellenzéki pártok által támogatott kihívója Tarlós Istvánnak az őszi főpolgármester-választáson. Magyar György, a szervezésért felelős Civil Választási Bizottság vezetője a lapnak elmondta, hogy összesen kilencen vették fel az aláírásgyűjtő íveket.

A szavazólapokon az első helyen Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás jelöltje szerepel majd, a második a momentumos Kerpel-Fronius Gábor, harmadik pedig a Demokratikus Koalíció által támogatott Kálmán Olga lesz.

Az interneten való voksolásra június 12-től lehetett regisztrálni, egészen 20-ig, a szavazás kezdetéig. A folyamat 26-ig tart, és a tervek szerint még aznap eredményt is hirdetnek. Szavazni a Budapest főbb csomópontjain felállított sátrakban lehet majd.

Karácsony Gergellyel készített interjúnk alább olvasható:

Image: 73901980, Zuglói polgármesteri hivatalban 2019 június 11.-én., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Kerpel-Fronius Gábor is nyilatkozott a 24.hu-nak:

Image: 73900624, Kerpel-Fronius Gábor a Momentum főpolgármester jelöltje., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Kerpel-Fronius Gábor: Innen már nincs visszaút

A Momentum főpolgármester-jelöltje szerint a Római-part maradjon árterület, haveri alapon ne épüljön felhőkarcoló, Veiszer Alindán pedig már túl van.

Kálmán Olga is elmondta lapunknak, miért jelentkezett az előválasztásra:

Image: 73879341, A Lumiere Filmiskol·n folytatja karrierjÈt K·lm·n Olga az ATV Ès HÌr TelevÌziÛ kor·bbi m˚sorvezetıje ñ Ìrta a MÈdia1. A televÌziÛs ˙js·gÌrÛ m·r ·prilistÛl tanÌtani fog az iskol·ban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Kálmán Olga: Nagyon várom a találkozást Orbánnal

Bő két hónapja azt nyilatkozta nekünk, hogy esze ágában nincs indulni a főpolgármesterségért, aztán a minap mégis bejelentkezett az előválasztásra.

kiemelt kép: Balázs Ivándi Szabó/24.hu

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs