Kápolnai Nagy Ágnes, a rendező Mátra Jövője Turisztikai Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, kiemelve, hogy a MátrAsztallal céljuk, hogy felhívják a figyelmet a helyi termékekre. Terveik szerint jövő évben a gasztronómiát állítják középpontba rendezvényeiken, melyekhez várják települések csatlakozását is. A vendégekett Hiesz Gyögy, Gyöngyös Város polgármestere köszöntötte, aki elmondta, bár nagyon sok fejlesztés történt az elmúlt években a Mátrában, ezzel együtt van igény további attrakciók kialakítására, sőt szálláshelyekre is. Megemlítette, nagyon fontos, hogy hamarosan megnyitja kapuit a mátrafüredi Hotel Avar, ami évtizedeken át a mátrai turizmus egyik emblematikus helye volt.
Kápolnai Nagy Ágnes a konferencia első előadóját a móri Möllmann Házat bemutatva elmondta, fontos, hogy a másutt meglévő jó gyakorlatokat bemutassák. Möllmann Erzsébet a Möllmann Ház alapítója mesélt az 1990-es évek kezdeteiről, az első állomásról az Öregprés fogadóról, és arról a szemléletről, amit a mai napig kiemelten fontosnak tartanak. Ezt követően Möllmann Csaba mutatta be sokszínű tevékenységüket, szálláshelyeiket – az Öregprés Fogadót és a Hétkút Wellness Hotelt -, egyedi látnivalóikat, a lovardát és a galloway farmot. A galloway marhából késült ételek kizárólag két éttermükben kóstolhatják meg a vendégek. Étlapjukon folyamatosan jelen vannak helyi sváb hagyományokat őrző fogások, melyek kedveltek a vendégek körében. Munkájukat a napokban a Fejér Megyei Kamara Etikus díjjal ismerte el. A prezentációt egy hangulatos, karácsonyi kisfilmmel zárták.

A program másik különleges előadásában Bay Judit az Edelényi kastélysziget létesítményvezetője bemutatta a kastélysziget felújítását, a döbbenetes állapotokat, amiből mára egy sokakat vonzó attrakció lett. A kastély két ütemben újult meg, néhány évvel ezelőtt fejeződött be a második ütem, melynek keretében megtörtént a Kastélysziget teljes rehabilitációja, és két állandó kiállítással gazdagodtak. A ma már mind több helyen látható háromdimenziós film Edelényben kuriózum, hiszen a mintegy 20 perces film Lieb Ferenc Edelényben töltött egy évét mutatja be, a főszerepet Rost Andrea játszotta. A kastélysziget francia tulajdonosai előtt tisztelegve nyáron francia
Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:
- Nincs