Egy, a 24.hu birtokába került dokumentum arról tanúskodik, hogy Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnökével szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette, vagy bűnsegédi bűnrészessége, vagy annak bűnpártolása vétségének megállapítása miatt kérvényeztek nyomozást.
A feljelentő azt kéri, hogy ne csak Kósa Lajossal, hanem Váradi Orsolyával, a sportszervezet ügyvezetőjével, és dr. Bodó Barbarával, a szövetség etikai és fegyelmi bizottsága elnökével szemben is „hivatalból elrendelt nyomozás” keretében, a benyújtott több tucat, szerinte bizonyító erejű dokumentum alapján kezdeményezzen eljárást a nyomozó hatóság.
Honlapunk azzal a kérdéssel fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), hogy
- érkezett-e feljelentés a MOKSZ vezető tisztségviselőinek vonatkozásában, amelyben azt kérik, hogy kiskorú veszélyeztetése, vagy annak bűnpártolása vétsége miatt indítsanak nyomozást?
- Ha igen, hol, melyik rendőrkapitányságon, nevesített, vagy ismeretlen tettes ellen tették-e meg, hol tart az ügy, miben nyomoznak, van-e gyanúsított, történt-e bármilyen kényszerintézkedés?
A BRFK válaszában azt közölte, hogy
a nyomozás kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt folyamatban van, amelyet a BRFK Nyomozó Főosztálya folytat. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

A kiskorú veszélyeztetése bűntett a büntető törvénykönyv alapján egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, míg a bűnsegédi bűnrészesség, továbbá a bűnpártolás vétsége egytől két évig terjedő szabadságvesztéssel.
Mivel Kósa Lajos országgyűlési képviselő, ezért mentelmi jog illeti meg, aminek felfüggesztéséről az Országgyűlés dönthet kétharmados többséggel. A parlamenti szokásjog alapján közvádas ügyekben szinte kivétel nélkül a mentelmi jog felfüggesztését javasolja az illetékes szakbizottság, ha az
Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:
- Nincs