Rég láthattunk olyan körömrágósan izgalmas magyar filmet a mozikban, mint a Hat hét. A feszültséget az okozza, hogy a történet minden szereplőjének igaza van: a megesett kamaszlánynak is, aki előbb örökbe adja a gyerekét, majd felmerül benne, hogy vissza kellene kérnie, és az örökbe fogadó párnak, akik megérdemlik a gyereket, és teljesen alkalmasak a felnevelésére. Még csak március van, de máris könnyen lehet, hogy Szakonyi Noémi Veronika első rendezése lesz az idei év legjobb magyar filmje. Kritika.
Régi, íróasztal fölé szögezhető bölcsesség, hogy azok a legjobb történetek, amelyekben minden szereplőnek megvan a maga igazsága. Semmi nem bizonyítja olyan szépen ezt a tételt a mai mozikínálatból, mint Szakonyi Noémi Veronika első nagyjátékfilmje. A Hat hétben a tizenhét éves, megesett pingpongozó, Zsófi elhatározza, hogy örökbe adja születendő gyerekét egy kedves és felkészült párnak, amely évek óta sikertelenül próbálkozik a gyerekvállalással.
Annyira egyértelmű és világos a helyzet – az anya le akar mondani gyerekéről, az örökbefogadók alkalmasak a feladatra –, hogy még a magyar bürokrácia sem gördíti szokásos akadályait a film hősei elé. Ám a törvény garantál hat hetet a biológiai anyának és az új szülőknek is, hogy meggondolják magukat. Ebben a végtelenül feszültnek és sorsfordítónak ábrázolt hat hétben pedig Zsófi elbizonytalanodik afelől, hogy helyesen döntött-e.
Uránia Film
Noha szorosan kötődik a családalapítás modern intézményeihez, a Hat hétben van valami az antik görög drámák lecsupaszított erkölcsi dilemmáiból és az ezek feloldhatatlansága miatt támadó, kínzó feszültségből.
