Együtt, közösen a füst nélküli ünnepért!

Mielőtt megrohamoznánk a lakberendezési üzleteket a koszorúért és a csillámporos ajtódíszekért, valamint belevetnénk magunkat a bevásárlóközpontok forgatagába a karácsonyi ajándékokért, álljunk meg egy pillanatra! Az advent nem csupán anyagi értelemben vett készülődés jelent, hanem lelki folyamatot is. Így nem árt, ha az ünnepek előtt megfogadunk néhány olyan dolgot, amely segíthet a testi-lelki harmóniánk megteremtéséhez. Fontos azonban, hogy a magunk és a környezetünk érdekében bevezetett pozitív szokásainkat ne felejtsük és a jövőre nézve is észben tartsuk!

A december mindig kiemelt hónapja és az egyik legszebb időszaka az évnek. Amellett, hogy talán még inkább közelebb kerülünk a szeretteinkhez és együtt éljük át a készülődés, valamint az ajándékozás örömét, a legtöbben ilyenkor számot vetnek az elmúlt 12 hónap eredményeivel, sikereivel, esetleges kudarcaival, és szembenéznek a jövő esztendő kihívásaival. Sőt, az igazán bátrak komoly életmódbeli elhatározásokat tesznek, és így kezdik meg az új évet. Bárhogy is döntünk, azt egyetlen fogadalmunk kapcsán sem szabad elfelejtenünk, hogy minél előbb változtatunk a hozzáállásunkon és teret engedünk az átalakulásnak – nem csupán pár nap erejéig, hanem a jövőre nézve is -, annál többet tehetünk saját magunkért és a szeretteinkért.

Törődjünk egymással!

A nemzetközi felmérések adatai szerint több mint egymilliárdan dohányoznak világszerte, Magyarországon is több mint 2 milliós ez a tábor. Az egyértelmű, hogy a dohányzás káros az egészségre, egészségügyi következményei komoly aggodalomra adnak okot. Nem véletlenül, hiszen ahogy a fenti számokból is látszik, ez a probléma a világon és hazánkban is a társadalom jelentős részét érinti. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy cigarettázáskor nem csak a dohányosok saját szervezetét érik a füstben lévő káros anyagok, hanem a környezetükben tartózkodókat is.

Az evidencia, hogy a dohányzás káros az egészségre. Azt viszont már kevesen tudják, hogy pontosan mivel okoz bajt ez a rossz szokás.

A legtöbben a nikotint kiáltják ki a betegségek kialakulásáért leginkább felelős anyagnak, pedig az elsődleges veszélyforrás nem

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs