Cambridge-ben telepedett le Aj Vej-vej

Augusztus elején számoltunk be róla, hogy elköltözik Németországból Aj Vej-vej. A világhírű kínai ellenzéki művész döntését a német társadalom zártságával indokolta.

Ennek az országnak nincs szüksége rám

– mondta akkor a családjával 2015 óta berlini emigrációban művész. Kiemelte, hogy „Németország nem nyitott társadalom”, hanem „olyan társadalom, amely nyitott szeretne lenni, de főleg saját magát védi”.

The artist Ai Wei Wei arrives for the 69th Bambi Award Ceremony in Berlin, Germany, 16 November 2017. Photo: Britta Pedersen/dpa
Elköltözik Németországból Aj Vej-vej

Még nem tudja, hogy hol fog élni.

Aj Vej-vej akkor még úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, hova költözik, most azonban The Art Newspaper című képzőművészeti folyóiratnak megerősítette, hogy Cambrdige-ben telepedett le.

Aj Vej-vej igen népszerű képzőművész Nagy-Britanniában, 2010-ben a londoni Tate Modern múzeumban állították ki Napraforgók című installációját, amely százmillió darab kézzel festett porcelán napraforgómagból állt. A világhírű angol egyetemi városban, Cambridge-ben is volt már kiállítása 2016-ban.

A  egyéni, politikai és művészi szabadság megvalósulásáért harcoló képzőművész a Reuters brit hírügynökségnek a minap arról beszélt, hogy Nagy-Britannia is „mély problémával néz szembe. Úgy tűnik elveszítették a bátorságot és a víziót ebben a gyorsan változó világban” – mondta a szigetországnak az Európai Unióból tervezett kiválásáról.

(MTI)

Kiemelt kép:

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs