Brexit-tragédia: Hamlet még nem halt meg

A britek kilépése az Európai Unióból leginkább egy shakespeare-i királydrámához hasonlítható. Nincs hiány ármányból, árulásból, kísértetekből és szekrényből kieső csontvázakból sem, ám a katarzis még nem jött el. A főszereplő a kormányzó konzervatív párt, amelyet egy több évtizedes, Nagy-Britannia és az európai közösség viszonya körül kialakult törésvonal bénít meg a konszenzusos megoldás kialakításában. Az utolsó felvonás a törvényhozás és a végrehajtó hatalom közötti harc ugyan, de a parlamentnek sosem lett volna lehetősége a kormány kezéből kivenni az irányítást, ha a tory párton belül létezik egységes elképzelés a brit-EU kapcsolatokról.

A konzervatívok azonban közel három évtizede nem tudtak párton belül dűlőre jutni a kérdésben, belső válságuk pedig végül Nagy-Britannia modernkori történetének meghatározó politikai krízisévé nőtt.

An anti-Brexit demonstrator holds placards depicting Theresa May and Jeremy Corbyn during a pro-EU protest outside the Houses of Parliament on 01 April, 2019 in London, England. Today, MPs hold a second round of indicative votes on alternative Brexit plans following a government defeat in the Commons last week as parliamentarians rejected Theresa May's EU Withdrawal Agreement for the third time. (Photo by WIktor Szymanowicz/NurPhoto)
Megint nem tudott dönteni a londoni parlament a brexitről

Négy kilépési verzióról szavaztak, egyik sem kapott többséget.

Nagy-Britannia a hetvenes évek elején, a konzervatív Edward Heath miniszterelnöksége idején csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez. Heath egész karrierje során támogatója volt az európai eszmének, a toryk ebben az időszakban a csatlakozás motorjaként szolgáltak, és noha a párton belül létezett egy ezt ellenző csoport, véleményük marginális maradt. Csakhogy a belépés egy időben zajlott a konzervatív párt válságával, és a szakszervezeti nyomást egyre kevésbé viselő kormány előre hozott választásokkal kívánta erősíteni a helyzetét, de Heath vereséget szenvedett. A pártnak új vezetőre volt szüksége, radikálisabb hangra és új programra. Margaret Thatcher színrelépésével megindult az építkezés és az egyéni érdekek előtérbe helyezése a közösségi megoldások helyett.

A tory párt elkötelezett híve a kis államnak, a versenynek és a szabadpiacnak. Ennek megfelelően a thatcheri államelképzelésbe nem fért bele a szociális jogok kiszélesítése. Thatcher támogatta az európai egységes piac tervét, de amikor Jacques Delors európai bizottsági elnök egy szociális Európa jövőjét vázolta fel 1988 szeptemberében a brit szakszervezeti kongresszuson, szembekerült a brit kormány elképzeléseivel. Thatcher két héttel Delors beszéde után a belgiumi székhelyű College of Europe hallgatósága előtt jelezte, az államok feletti szervezet lehetőségét nem támogatja. Ez a két beszéd volt az első lépés a mostani válság felé vezető úton.

A brit miniszterelnök távozásának katalizátora is végül a Delors-terv lett. Thatcher ellenezte a monetáris unió nagy-britanniai bevezetését, az Európa-párti tory képviselők nem értettek egyet a kormányfő álláspontjával, és az éppen generációs váltáson keresztülmenő, megfiatalodott párt nyomására Thatcher végül 1990-ben lemondott a párt vezetéséről és a miniszterelnökségről is.

A párton belüli első mélyebb törést 1992-ben az jelentette, hogy John Major tory miniszterelnök aláírta a Maastrichti Szerződést, amely olyan jogokkal ruházta fel a megalakuló Európai Uniót, amit jó pár konzervatív képviselő a brit szuverenitás csorbulásaként értékelt.

A vita ugyan azóta is a nemzeti szuverenitás korlátozásából fakad, de az nem csak a szavazatszerzést célzó üres narratíva. Egy a konzervatív képviselők brexittel kapcsolatos pozícióját elemző London School of Economics-tanulmány szerint a politikusok választásában az elsődleges szerepet az ideológiai-morális megfontolások játszották. Másodlagos szerepet töltött be az egyéni hatalmi pozíciók megszerzésének lehetősége, és mindössze harmadik volt az egyéni körzetek szavazói igényeinek kielégítése.

A birodalmi tudat még élénk a társadalomban, és a Nemzetközösség máig keretet ad ennek. Szintén meghatározó, hogy Nagy-Britannia tagja a hét legerősebb gazdaságot tömörítő platformnak, a G7-nek, mindamellett, hogy nettó befizető az Európai Unióban. Gyakori eleme a vitáknak, hogy az önállóság gazdasági sikerrel is párosulhat, a brit gazdaság kiváló alapokkal rendelkezik ehhez, és az EU-tagság kevesebb lehetőséget biztosít, valamint nincs figyelemmel a brit gazdaság sajátos igényeire.

Az Európai Unió a korábbi nagyság újjáépítésének akadálya lett sokak szemében, és a politikai közösség egy részének nem sikerült elfogadnia a brit birodalom hanyatlásából fakadó új világpolitikai pozíciót.

A Maastrichti Szerződés aláírása a konzervatív pártban végül egy 2005-ig elhúzódó válságot eredményezett, amelynek David Cameron pártelnökké választása vetett – a maga módján – véget. Cameron, aki magát liberális konzervatívként jellemezte, a pártnak centrista irányvonalat határozott meg. A párt megújulása és középre pozicionálása végül 2010-ben a liberális demokratákkal közös koalíciós kormányzáshoz juttatta a konzervatívokat.

Cameron, hogy a párton belüli euroszkeptikusokat végképp elcsendítse, 2013 januárjában megígérte, hogy ha a konzervatívok ismét felhatalmazást kapnak a kormányzásra a 2015-ös választásokon, a nép kezébe helyezi a döntést az uniós tagságról. A választásokat végül simán megnyerő Cameron így próbált nyomást gyakorolni az EU vezetőire, hogy az unió megreformálását célzó programját elfogadják. A többkörös tárgyalások eredmény nélkül zárultak. Cameron állta a szavát, és 2016 júniusára népszavazást hirdetett. A kérdés egyszerű volt: maradjon-e az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja?

Anti-Brexit campaigner Steve Bray walks past posters featuring British politicians in Westminster, central London on April 2, 2019. - British Prime Minister Theresa May chairs a crucial meeting of senior ministers on Tuesday to seek a way out of a months-long Brexit deadlock, as the EU warned a no-deal departure from the bloc is growing more likely by the day. (Photo by ISABEL INFANTES / AFP)
Fotó: ISABEL INFANTES / AFP

A kormány, beleértve az akkor belügyminiszteri pozícióban lévő mostani miniszterelnököt, Theresa May-t, a maradás mellett kampányolt. Ugyanakkor Cameron a párt tagjainak szabad utat adott, így az egyes tory képviselők meggyőződésük szerint beszélhettek a kilépés vagy a tagság mellett. Cameron úgy gondolta, hogy egy fékezett habzású kampánnyal is simán nyerni tudnak a maradáspártiak, és nem szükséges nagyobb fordulatszámra kapcsolni. Az eredményre (52:48 a nemek javára) viszonylag kevesen számítottak. A lecsúszó alsó-középosztály birodalmi nagysághoz fűződő érzéseire alapozó kilépési kampány megmozgatta az iskolázatlanabb, idősebb generáció szavazóit, és az Európai Unió elhagyását 17,4 millióan támogatták.

David Cameron levonta a konzekvenciát, és átadta a kormányrudat a következő tory vezetőnek. A választmány döntése alapján Theresa May kapott megbízatást, hogy a népszavazás eredményének megfelelően – saját korábbi álláspontjával szemben – kivezesse az országot az unióból. Csakhogy 2017-re ismét törések kezdtek mutatkozni a párton belül. May, hogy megerősítse pozícióját és felhatalmazását, előrehozott választásokat írt ki, amin ennek az ellenkezője történt: a tory párt elbukta kormányzó többségét, és koalícióba kényszerült az észak-ír Demokratikus Unionista Párttal. Amely pedig most határozottan elutasítja azt a megállapodást, amelyet May kötött az Európai Unióval a brit kilépésről, ugyanis attól tart, hogy az az Egyesült Királyság létét veszélyezteti és az egységes Írország előtt nyithat utat.

Öt korábbi, a 2015-ös választásokon konzervatív szavazóból egy biztosan a Munkáspártra voksolt 2017-ben. Az előre hozott választáson nem ugyanazok szavaztak, mint a 2016-os brexit-népszavazáson.

A konzervatív párt egy egyre öregedő választói réteget tud csak megszólítani, és míg korábban a „konzervatívvá öregedés” lehetőséget adott a rekrutációra, a párt jövőjét kritikusan szemlélők már nem mernek erre a lehetőségre számítani: 2017-ben a 30 év alatti választók körében 40%-os munkáspárti vezetést lehetett mérni.

Mivel a konzervatív vezetés nem tudott többségi kormányt alakítani, így May kezdettől teljesítménykényszerben volt. Ráadásul a konzervatív képviselők sem kerültek egy platformra a kilépést illetően, és az EU-val való jövőbeni kapcsolatokra eltérő megoldások születtek.

Az eltérő hozzáállás különböző párton belüli csoportokat jelent. A legnagyobbat a kormány fizetési listáján szereplők alkotják, miniszterek, államtitkárok, pártfunkcionáriusok, akiknek egzisztenciális kérdés is a kormánnyal együtt szavazni. A csoport a 314 konzervatív képviselőből 141-et foglal magába.

A European Research Group (ERG, Európai Kutatási Csoport) kezdetben valóban az európai tendenciákat kutató, a képviselőket informáló csoport volt, 2016 után vált a brexitpárti képviselők legfontosabb platformjává. A kilencven képviselőt számláló csoportnak két nem tory tagja is van, vezetője pedig az ikonikus és gyakran elitistának nevezett Jacob Reese-Moggs. Az ERG puccsolta meg a May-egyezmény első, januári szavazását, ami a kormány történelmi vereségével ért véget.

A Brexit Delivery Group 51 fős tagsága nem homogén, maradáspártiak ugyanúgy megtalálhatóak a tagok között, mint a kilépést szorgalmazók. Az összekötő kapocs, hogy a népszavazás eredményét mindenképpen szeretnék realizálni, méghozzá lehetőleg valamilyen egyezmény keretében. Gyakorta szavaznak a kormánnyal.

Nagyjából 11 olyan euroszkeptikus képviselő van, aki egyik előbbi csoportnak sem tagja, de a szavazási index szerint kilépéspártinak számít. Három képviselő egy második népszavazást favorizál, a csoport korábban hat tagot számlált, de három képviselő időközben kilépett a pártból, és csatlakozott a függetlenekhez. A hétfői szavazásra a Közös Piac 2.0 elnevezésű javaslatot (eszerint az Egyesült Királyság az Európai Szabadkereskedelmi Társulás és az Európai Gazdasági Térség tagja maradna) előterjesztő

Nick Boles a javaslat elbukása utáni felszólalásában lépett ki a tory pártból élő adásban, ami még a brit politikai életben is ritkaságszámba menő lépés. Ezt azzal magyarázta, hogy a konzervatív párt nem hajlandó semmilyen kompromisszumra.

A konzervatív párt krízisét nem oldotta meg a referendum, inkább elmélyítette azt, és jelenleg a szakadás sem kizárható. Megoldás egyelőre nem körvonalazódik a belső válságra. Habár Theresa May az Egy Nemzet programmal centrista irányvonalat hirdetett meg hatalomra kerülésekor, a párt egyre látványosabban tolódik középről a jobboldal irányába, és a korábbi liberális konzervatív vonal háttérbe szorul.

Az ERG nyomásgyakorlásának köszönhetően a hétvégén közel 170 tory képviselő írt alá egy kormánynak szóló levelet, ebben egyértelműsítették, hogy a megegyezés nélküli kilépést tartják megfelelő megoldásnak a helyzetre. A politikai spektrum másik pólusa, a törvényhozás nagyobb része egy egyezménnyel történő kilépést tart olyan középutas megoldásnak, ami megfelel a népszavazás eredményének, és nincsenek beláthatatlan következményei. A kormány által kitárgyalt egyezményt azonban ez a többségi csoport is képtelen elfogadni, és alig másfél héttel a „balesetből bekövetkező no deal” április 12-i eshetősége előtt nincs konszenzus a jövőt illető tervekről.

Ahogy a képviselőház legrégebben szolgáló tagja, a Ház Atyja címet viselő konzervatív Kenneth Clark a hétfői szavazás után fogalmazott: a parlament feladata az lenne, hogy politikai megoldást szolgáltasson, de jelenleg nem képes politikusan gondolkozni. A tragédia folytatódik, Hamlet még nem halt meg.

Kozma Szabina

A szerző külpolitikai elemző, a brit székhelyű Inspiring Policies tanácsadó cég munkatársa.

Kiemelt kép: ISABEL INFANTES / AFP

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    None Found