Bács-Kiskun megyében még elférne néhány szálloda

Rideg László, a megyei önkormányzat elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a megye rengeteget lépett előre a turizmus területén, aminek egyik bizonyítéka, hogy az Utazás 2019 kiállítás díszvendége Bács-Kiskun megye és Kecskemét voltak. A legnagyobb hazai turisztikai rendezvényen a megye közös standján, harmincegy település mutatkozott be.

– A „Bács-Kiskun boldoggá tesz” szlogen ismertté vált és a gyógyfürdőkre épülő idegenforgalom mellett, a borturizmus területén is komoly eredményeket tud felmutatni a megye – hangsúlyozta Rideg László, aki hozzátette: a jövőben is erősíteni szeretnék a megye vonzerejét, aminek alapja továbbra is az összehangolt együttműködés az ágazat szereplői között.

A rendezvénynek otthont adó Jonathermál Zrt. – amely a majsai gyógy- és élményfürdőt, valamint a kempinget is működteti –, elnök-vezérigazgatója Szikora Gyula a 35 évvel ezelőtt megnyitott strandról elmondta: évente mintegy 300 ezer látogatót fogadnak. Mint elhangzott: a magánkézben lévő majsai fürdő meghatározó vonzerőt jelent a régióban. Kiskunmajsa négy éve megkapta a gyógyhely minősítést, a fürdő pedig Az év fürdője szavazáson a regionális fürdők között a 2. helyen végzett.

A megyei turisztikai fejlesztésekről szólt előadása során Csáki Béla, a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki elmondta, hogy a megye turizmusa jól teljesít és már az országos átlag fölötti a növekedés. Mindehhez kellettek azok a fejlesztések, amik vonzóbbá tehetik a két folyó közét a turisták számára. A szakember kiemelte a szépen fejlődő Kiskőröst és úgy vélekedett: a hajós turizmust is nagyobb fordulatszámra pörgetheti a nemrégiben átadott Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont. – Kalocsa is felzárkózhat, ha befejeződnek a barokk városközpont felújítási munkálatai tette hozzá Csáki Béla.

A megyében zajló, illetve már befejezett turisztikai beruházások közül a szanki Kiskun Emlékhely mellett, többi között szólt a vadkerti fürdő jól átgondolt fejlesztéséről, az igazi Árpád kori „csemegét” jelentő bugaci aranymonostorról, az épülő kerékpárutakról, turisztikai központról. Az előadó a borturizmus kapcsán a vajdasági és szerémségi borászokkal történt valós együttműködés fontosságát is hangsúlyozva

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs