Babaváró hitel: megtöbbszörözték a bankok az ajándékpénzeiket

A babaváró hitelből 2023 első negyedévében mindössze 37,42 milliárd forint fogyott, ekkora összegre kötöttek szerződést a fiatal házaspárok három hónap alatt. Ez tartós mélyrepülést jelent, hiszen a program fennállása alatt 2023 előtt alig volt olyan hónap, amikor a havi szerződéskötések összege ne érte volna el a 30 milliárdot, a 2019. júliustól 2022 végéig tartó időszak havi átlaga pedig közel 50 milliárd forint.

A nagyon jelentős visszaesést csupán részben magyarázza az, hogy 2022 végén az utolsó napokban erősítette meg a kormány a program meghosszabbítását, sok házaspár pedig ezt nem várta meg, hanem biztosra ment, és inkább felvette gyorsan a kölcsönt, akár előbb is, mint ahogy eredetileg tervezte. Ez a decemberi szerződéskötést 70 milliárd forintig lökte. Az előrehozott hitelfelvételek után ugyan lehetett számítani év eleji csökkenésre, de nem ilyen hatalmasra.

Az éppen csak éledező kereslet láttán nem meglepő, hogy a bankok egymásra licitálva próbálják meggyőzni a fiatal párokat, hogy vegyenek fel babaváró hitelt. Akár több százezer forintot is kínálnak „ajándékba”, ha náluk kötnek szerződést. Ez ugyan nem újkeletű, hiszen a bankok már 2019-ben, a babaváró támogatás indulásakor is akcióztak, de a jóváírási kedvezmények azóta megtöbbszöröződtek, a legmagasabb ajánlat mostanra 200 ezer forintra nőtt.

A babaváró hitel indulásakor az érdeklődés hatalmas volt a kölcsön iránt. Mivel az igénylés fő feltételeit nem a bankok, hanem az állam határozta meg, sem a kamatokban, sem a költségekben nem volt verseny. A bankok egyetlen eszközzel, az ajándékpénzzel tudták meggyőzni az ügyfeleket, hogy velük szerződjenek.

Többen 50 ezer forint körüli jóváírást ígértek, míg máshol a kezességvállalási díj átvállalásával próbálták elcsábítani az ügyfeleket. Mára ezek az összegek jóval magasabbak lettek, van, ahol a háromszorosára, négyszeresére vagy még jobban nőtt a jóváírások összege – ezt még a szárnyaló infláció is megirigyelhetné.

A Bank360.hu szakértői megnézték bankonként, hogyan változott a babaváró hitel mellé járó ajándékpénz a program indulása

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs