Ájulás, vízhányás, emlékezetkiesés – Bódi Sylvi elmesélte, miket élt már túl szörfözés közben

Rettegett attól, hogy vízbe fullad, de sikerült legyőznie a félelmét.

Bódi Sylvi a Tények Plusz riportjában mesélt a szörfözésről: kiderült, mikor és miért kezdte el űzni a sportot, és hogy az mi mindenre tanította meg őt. 15 évvel ezelőtt ezelőtt járt először Balin, akkor látott meg egy jóképű férfi szörföst, akitől kedvet kapott a hullámlovagláshoz. A másik motivációja a fulladástól való félelmének legyőzése volt.

Azt vettem észre huszonéveskoromban, hogy van egy pár félelmem. Az egyik a tériszony volt, a magasságtól való félelem. Ezt úgy győztem le, hogy elkezdtem bungee jumpingolni, ejtőernyőzni és szembenézni ezzel a félelemmel. A másik pedig a fulladástól való félelem volt. Átgondoltam, hol a legnagyobb az esélye, hogy ezt kipróbáljam. Gondolkodtam, hogy vagy búvárkodni kellene, vagy szörfözni. Akkor már wakeboardoztam, snowboardoztam, és ezért úgy gondoltam, a szörf közelebb áll hozzám

– mondta el, majd felidézte azt is, milyen veszélyes helyzetekbe került már szörfözés közben.

Volt, hogy elájultam, vizet hánytam, egy órára kimaradt az emlékezetem, kimentettek, tehát volt minden. Viszont mindet túléltem! Rájöttem, hogy sokszor a félelmeink nem valósak, és hogy jó félelem nélkül élni

Azt mondja, az óceán a tanítómestere, ami alázatra, kitartásra, fegyelemre nevelte őt.

Amikor odamentem és azt gondoltam, hogy én majd tudom, beevezek és megmutatom… És akkor jön egy hullám, ami bedarál, odavág a korallzátonyhoz, majdnem belefulladsz. Akkor rájössz, hogy kisebb arccal, nagyobb tisztelettel, nagyobb alázattal kell hozzáállnod. Amikor ez a transzformáció megtörténik, és fejet hajtok az óceán és az elemek előtt, és ezt szívből teszem, akkor ők megajándékoznak csodálatos hullámokkal. Onnantól kezdve biztonságban vagyok és nem félek.

Bódi Sylvi legutóbb három hónapot töltött Balin, de biztos benne, hogy még visszamegy. A deszkáit ott is hagyta, hogy mindenképp visszatérjen. Azért Magyarországi otthona falán is van egy szörfdeszka, ami különleges jelentéssel bír.

Ez a deszka azért

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs