A húsipar jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést a vízbiztonságra

Bár Magyarországon a vízbiztonság nem tűnik igazán égető kérdésnek, hazánkban is akadnak kihívások, a klímaváltozás korában ráadásul fokozódhatnak a veszélyek. A víz világnapja kapcsán Müller Melindával, a Xylem Water Solutions Kft. műszaki támogató mérnökével beszélgettünk a Zöldövezet adásában.

Fogmosás közben nyitva hagyott csap, hálózatról locsolt kert, túlzásba vitt húsfogyasztás: hétköznapi döntések, amelyekkel tetemes mennyiségű vizet fogyasztunk el, veszélyeztetve az elérhető készleteket. Némi tudatossággal szerencsére nagyban hozzájárulhatunk a víz megóvásához, többek között erre próbálják felhívni a figyelmet minden év március 22-én, a víz világnapján. Az ENSZ-hez köthető kezdeményezés éppen 30 éve, 1993-ban indult el.

Müller Melinda, a Xylem Water Solutions Kft. műszaki támogató mérnöke a jeles nap kapcsán a volt a Zöldövezet podcast vendége. A szakértő az adásban elmondta: a világnap célja, hogy rávilágítsanak az ivóvíz elérhetőségének fontosságára, valamint az édesvízkészletek sérülékenységére.

A fejlett világban a vízbiztonság kérdései nincsenek igazán előtérben, sok fejlődő régióban viszont mindennapi problémát jelent, hogy a lakosság nem fér hozzá a megfelelő minőségű vízhez. A klímaváltozás korában ráadásul a régen biztonságosnak tekintett területek is egyre kiszolgáltatottabbá válnak, legutóbb a 2022-es nyár mutatta meg az aszály pusztító erejét.

Az éghajlati átalakulás mellett a vízbiztonságra a túlhasználat jelenti a legnagyobb fenyegetést, az élelmiszeripar, különösen a húsipar mai működése például tetemes vízfelhasználással jár. Gondoljunk csak bele, amíg egy steak a tányérunkra kerül, mennyi víz is fogy el – a szarvasmarhának, illetve az állat által elfogyasztott takarmánynak egyaránt sok vízre van szüksége, de a feldolgozás vagy a becsomagolás során is rengeteg vizet használnak el.

A jó hír, hogy a lakosság már beruházás nélkül, egyszerű hétköznapi döntésekkel is mérsékelheti a fogyasztását. A húsevés csökkentésével, a szintén nagy vízigényű fast fashion kerülésével eleve kevesebb terhet rakunk a készletekre, ám hasonló módon a csapok felesleges nyitva tartása vagy a kerti locsolás átgondolásával is segíthetünk.

A különböző víztechnológiai megoldásokkal foglalkozó Xylem Water Solutions Magyarország Kft.-nél a víztudatosság fokozását

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs