A Horthy-korszakról és a magyarországi romákról is kérdeznek a történelemérettségin

A bolsevik ideológiáról és a két világháború közötti szovjet-orosz történelemről, a Rákosi- és a Horthy-korszakról, a magyarországi romákról, a reformációról és a zsidó vallásról is kaptak kérdéseket a diákok a középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részében – írja az Eduline. 

Szerda délelőtt történelemből középszinten több mint 66 ezer, emelt szinten mintegy nyolcezer diák érettségizik.

A középszintű írásbeli 180 percig tart, a diákoknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, a második szöveges (kifejtendő) feladatokból áll. Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.

A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, a középszintűhöz hasonlóan. A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot.

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs