A Honda rosszabb idényre számított a Forma-1-ben

Nagy utat járt be a Honda, mióta 2015-ben visszatért a Forma-1-be. Tojoharu Tanabe, a japánok technikai igazgatója még a 2018-as szezon előtt csatlakozott az F1-es projekthez és nagyon jó véleménnyel van a Honda-motoros autók fejlődéséről. Van is oka az örömre, hiszen az idei szezonban 2006 után újra lett Hondás futamgyőztes Max Verstappen ausztriai sikerének hála.

Óriási lemaradást láttam a barcelonai teszteken az élcsapatokhoz képest. Keményen dolgoztunk, hogy ledolgozzuk ezt. Azóta nyertünk Max Verstappennel és a Toro Rossóval is dobogóra értünk egy nagyon nehéz Német Nagydíjon. Összességében jobban teljesítünk, mint vártam, de még a mostani eredményeinknél is jobbra vágyunk. Ehhez megvan a csapatunk, a mérnökeink és a pilótáink egyaránt

– mondta az Autosportnak Tanabe.

Verstappen jelenleg harmadik helyen áll a világbajnokságon 181 ponttal, előtte csak a Mercedes két versenyzője, Valtteri Bottas (188) és a címvédő Lewis Hamilton (250) foglal helyet. A holland csapattársa, Pierre Gasly viszont csalódást okozott, 63 ponttal hatodik és már helyet is cserélt a Toro Rossós Alexander Albonnal a szezon második felére.

Váratlan csere: Gasly nem kell Red Bull-csapatnak

Már szeptember elsején, a Belga Nagydíjon új pilótával versenyez az istálló.

A 2019-es Forma-1-es szezonból kilenc futam van még hátra, a nyári szünet végén Belgiumban folytatódik majd a világbajnokság.

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs