A Győr a BL-döntőben vághat vissza Tomoriéknak

A Győri Audi ETO KC után Tomori Zsuzsanna csapata, a címvédő Vipers Kristiansand jutott döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel 33-27-re legyőzte a Metz HB csapatát a szombati elődöntőben, a budapesti négyes döntő első játéknapján.

A Vipers a csoportkörben mindkétszer kikapott a Metz együttesétől, idegenben 23-18-ra, házigazdaként pedig 31-25-re. A franciák ezúttal a meccs elején csak öt percig vezettek, utána háromszor is 3-0-s sorozatot produkált ellenfelük, amelynek Tomori irányította a védekezését.

A 18. percben már öt találat volt a különbség, ám ezt követően időt kért a Metz, védekezést váltott, az első félidő utolsó nyolc és fél percében nem kapott gólt, viszont sorozatban hatot lőtt, így a szünetben meglepetésre 15-14-re vezetett.

A mérkőzés a második felvonásban a Vipers 10-2-es sorozatával dőlt el, és bár a franciák a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak, a túloldalon Katrine Lunde remekelt a kapuban, így csapata végül a vártnál is magabiztosabban nyert.

A mezőny legeredményesebb játékosa az Érd korábbi, a Vipers jelenlegi cseh balátlövője, Markéta Jerábková volt 12 találattal. Az egykori győri Nora Mörk hétszer talált be, Katrine Lunde 16 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Bruna de Paula öt, Tamara Horacek és Orlane Kanor négy-négy gólt lőtt.

Az MTI-nek értékelve Tomori elmondta: az első 15 percben fegyelmezettek voltak, jól működött a védekezésük. Ezt követően viszont türelmetlenné válva megnyitották a falat, ezt pedig a Metz játékosai egy az egy ellen többször ki is tudták használni, így az ötgólos különbséget ledolgozva a szünetben a rivális vezetett. A második félidőre – mint arra Tomori rámutatott – taktikát váltva középen tömörítette játékát a Kristiansand, Lunde pedig sorra mutatta be a védéseket ziccereknél.

„A Győr ellen viszont nem engedhetünk el tizenöt percet, az első pillanattól fókuszálni kell. Két nagyon taktikus és rutinos csapat fog játszani, bízom benne, hogy nagyon jó meccs lesz, dőljön el a végén,

Cikk forrása

Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:

    Nincs