A titokra a tér felújítását megelőző feltárás során derült fény.
A régi Szent János Kórház oszlopának darabjai, az előtte állt Nepomuki Szent János szobor tartóoszlopának egy töredéke, illetve az alapfalak maradványai kerültek elő a Széna téren, melyeket múzeumba szállítás helyett az eredeti helyszínen tervezik majd kiállítani – jelentette be Facebook-posztjában Őrsi Gergely polgármester.
A Budapesti Történeti Múzeum engedélye után itt megszülető kiállítás körül a tervezett fejlesztés tovább folytatódik, így az egykori Volán-buszpályaudvar, valamint az elmúlt évtizedekben nem éppen jól kihasznált zöldterület helyén rövidesen egy számos új fát és cserjét magában foglaló emlékpark születik, ami az 1956-os események mellett a magyar történelem több pontjára is visszatekint majd.
[embedded content]
Az alig néhány perces sajtótájékoztatón Dévényi Tamás Ybl-díjas építész bejelentette:
A régi Szent János Közkórház 1713-ban, a három évvel korábbi pestisjárvány apropóján született karanténépület (veszteglőház) átalakításával született, 1818-1820 között, Boulandt József és Eckermann József tervei szerint pedig újabb átépítést, illetve bővítést kapott.
Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:
- Nincs