
A jelek szerint szálloda nyílt Mészáros Lőrinc borászának bordeaux-i birtokán, amelynek története egészen a XIII. századig nyúlik vissza és egykoron Castillon herceg tulajdona volt – írta a 444.hu.
Kalocsai László még három évvel ezelőtt alapított Franciaországban céget, és megvásárolt egy neves, díjnyertes borokat készítő bordeaux-i szőlőbirtokot. A Chateau de Clotte vételára és finanszírozása nem volt ismert, de a szomszédos chateau tulajdonosa szerint korábban hatmillió euróért (akkori árfolyamon több mint kétmilliárd forintért) árulták a birtokot. A csaknem 50 parcellát magába foglaló területhez pince és műemlék jellegű épületek is tartoznak.
A vásárlás után, amelyről elsőként 24.hu számolt be még 2021-ben, az ingatlanon felújításokat terveztek, egy francia tervezőiroda honlapján fel is bukkantak a chateau tervei.
A francia cégnyilvántartás szerint Kalocsai László tavaly egy újabb céget hozott létre Winemajor Receptif néven. Ebben azonban már nem ő volt az egyedüli tulajdonos, mint a szőlőbirtokot megvásárló Winemajor SAS-ben; 50 százalékban társtulajdonosa lett a tokaji borász, Bai Edit. Ők ketten már jó ideje együttműködnek, hiszen közösen birtokolják a Winemajor Hungary Kft.-t is.
A birtokon elvégzett munkálatokban tervezőként részt vett a Tuoton Architect építésziroda, a projekten dolgozó Alliance Duplan főként épületgépészettel, napelemekkel foglalkozó cég, kivitelezőként pedig megtaláltuk a Dune Construction építőipari céget is. Utóbbi két társaság a honlapján nemcsak a referenciák között tünteti fel a Chateau de Clotte-t, hanem a projekt költségét is szerepelteti.
Az Alliance Duplan adók nélkül 8,5 millió eurós beruházásról ír, ami az elmúlt évek átlagos euró árfolyamát tekintve 3,2-3,3 milliárd forintot jelent. A Dune Construction a borközpont felújításán és a szobák kialakításán dolgozott, a projekt értékeként pedig 856 ezer eurót tüntetett fel adók nélkül, ami átszámítva 320-330 millió forint.
Vagyis a nagyjából kétmilliárd forintos vételárral együtt feltételezhetően 5-6 milliárd közötti összeget biztosan elkölthetett Kalocsai László cége a szőlőbirtokra. Ahogy a vásárlásnál, úgy ebben az esetben is felmerül a finanszírozás kérdése, hiszen a céges érdekeltségeinek
Ugyanabból a kategóriából származó cikkek:
- Nincs